A Star Wars filmek 11 ikonikus sztárja, akik már nem lehetnek velünk

A Star Wars franchise nem csupán generációk számára meghatározó kulturális jelenség, a filmszéria szereposztásában számos olyan színészlegenda neve található meg, akik már az Egy új remény megjelenése előtt évtizedekkel korábban is több ikonikus szerepben voltak láthatóak. Emlékezzünk most a franchise azon sztárjaira, akik már nem lehetnek köztünk.

A Star Wars franchise számos nagy ikonja nem lehet már köztünk. Közéjük tartozik Sir Alec Guinness is, akinek nevét a fiatalabb generáció tagjai nagy valószínűséggel csakugyan Obi-Wan Kenobi szerepéből ismerhetik, korábban azonban olyan produkcióban szerepelt, mint a Híd a Kwai folyón és Doktor Zsivágó.

A saga legendás alakja volt Christopher Lee is, akinek nevét senkinek sem kell bemutatnunk, Lugosi Béla után ő bújt Dracula szerepébe, de ő volt a már kultikusnak számító, Peter Jackson rendezésében készült A Gyűrűk Ura trilógia Fehér Szarumánja.

Szintén nem lehet már köztünk Peter Cushing, a Star Wars-beli karaktere, Tarkin az egyik legemlékezetesebb alakítások közé tartozik a franchise-ban, a színész viszont több alkalommal is Van Helsing bőrébe bújt a horrorfilmek aranykorában. 2016-ban a Leia hercegnőt alakító Carrie Fishertől is búcsúznunk kellett, és már sajnos nem érhette meg a Star Wars: Skywalker kora forgatását. A napokban pedig Paul Granttől is búcsút kellett vennünk, aki az egyik ewokot alakította a saga első részében.

Ezzel a cikkünkkel 11 színésznek szeretnénk emléket állítani, akik nélkül nem csupán a Star Wars filmek, de a filmszakma sem lenne ugyanolyan.

Nyugodjanak békében!

#nonumbers

Paul Grant

szül. 1966. 01. 01. - elhunyt 2023. 03. 20.
Az Egyesült Királyságban született. Színész és producer volt, ismert A Jedi visszatér (1983), Willow (1988) és a Legenda (1985) című filmekből. Korábban Janet Crowsonnal élt házasságban.
Paul Grant, aki A Jedi visszatérben az egyik ewokot alakította, 56 éves korában hunyt el. A színész a King's Cross pályaudvar épülete előtt esett össze, kórházba szállították, ahol agyhalottnak nyilvánították. Családja néhány nappal később meghozta a döntést, hogy lekapcsolják a létfenntarttó gépekről. 

Carrie Fisher

szül. 1956. 10. 21. - elhunyt 2016. 12. 27.
Beverly Hills - Los Angeles - Kalifornia - Amerikai Egyesült Államok
Carrie Fisher 1956. október 21-én született a kaliforniai Beverly Hillsben. Édesapja, Eddie Fisher énekes, édesanyja Debbie Reynolds színésznő. Apai ágon oroszországi zsidó gyökerekkel rendelkezik. Szüle két éves korában elváltak. Az érettségit követően beíratkozott a London’s Central School-ba, nyelv- és... több»
A Star Wars filmek egyik legmeghatározóbb szereplőjét, Leia Organa hercegnőt alakította. A Skywalker kora forgatását már sajnos nem élte meg, jeleneteit Az utolsó Jedi nyersanyagából vágták össze. Miután befejezte könyvturnéjának európai szakaszát, Fisher 2016. december 23-án egy Londonból Los Angelesbe tartó kereskedelmi járaton lett rosszul. Egy Fisher mellett ülő utas szerint leállt a légzése; egy másik utas megpróbálta újraéleszteni, amíg a mentők a helyszínre érkeztek. Fishert mentőautóval a Ronald Reagan UCLA Medical Centerbe szállították, ahol lélegeztetőgépre kapcsolták. 2016. december 27-én reggel, miután négy napig az intenzív osztályon volt, Fisher 60 éves korában meghalt. 2017. január 9-én a Los Angeles Megyei Közegészségügyi Hivatal kiállított egy halotti bizonyítványt, amelyben a halál okaként szívmegállást állapított meg.

Christopher Lee

szül. 1922. 05. 27. - elhunyt 2015. 06. 07.
Belgravia, London, Egyesült Királyság - Chelsea, London, Egyesült Királyság
Szarumán, Dooku gróf, Drakula, Sherlock Holmes és sok egyéb ikonikus karakter megformálója, Christopher Frank Carandini Lee 1922. május 27-én született Londonban. Előkelő család szülötte, édesanyja, Estelle Marie Carandini di Sarzaro grófnő, akinek szépségét számos festmény és szobor örökítette meg. Édesapja, Geoffrey Trollope... több»
Christopher Lee egy igazi legenda, a Star Wars előzménytrilógiában ő alakította Dooku grófot, azaz Darth Tyranus, karrierje során azonban számos alkalommal játszotta el Draculát, Sherlock Holmes-ot, valamint ő volt A Gyűrűk Urában Fehér Szarumán. Lee 2015. június 7-én halt meg a Chelsea and Westminster Kórházban, miután légzési problémák és szívelégtelenség miatt be kellett szállítani nem sokkal a 93. születésnapja után. Felesége június 11-ig késleltette a nyilvános bejelentést, és még azelőtt tájékoztatta családját a halálesetről, mielőtt a sajtónak kiadta volna a hírt.

Alec Guinness

szül. 1914. 04. 02. - elhunyt 2000. 08. 05.
St. Marylebone, London, England, Egyesült Királyság
Sir Alec Guiness 1914. április 2-án született Londonban. Édesanyja nevelte fel, apja kilétére, így neve eredetére sosem derült fény. Guiness a színi tanulmányai mellett reklámíróként dolgozott, a színpadon pedig 1934-ben debütált, majd 1936-tól a neves Old Vic színház tagja lett. Itt kötött barátságot kora egyik legnagyobb... több»
Egy igazi színészóriás, a Star Wars előzménytriliógában a legendás Obi-Wan Kenobit alakította, aki elsőként mutatta meg Luke Skywalkernek az erőhöz vezető utat. Guinness 2000. augusztus 5-én éjjel halt meg a nyugat-sussexi Midhurstben, egy helyi kórházban. 2000 februárjában prosztatarákot, két nappal halála előtt pedig májrákot diagnosztizáltak nála; felesége, aki 2000. október 18-án halt meg, szintén májrákban szenvedett. A hampshire-i Petersfield temetőben temették el.

Sebastian Shaw

szül. 1905. 05. 29. - elhunyt 1994. 12. 23.
Holt, Egyesült Királyság
Sebastian Lewis Shaw (1905. május 29. - 1994. december 23.) angol színész, rendező, regényíró, dramaturg és költő. 65 éves karrierje során több tucat színpadi előadásban és több mint 40 film- és televíziós produkcióban szerepelt. Shaw a norfolki Holtban született és nevelkedett, színészként nyolcéves korában debütált egy... több»
Sebastian Lewis Shaw csupán egy rövid ideig volt látható az eredeti trilógiában, amikor A Jedi visszatér végén Darth Vaderről lekerül a maszk. Shaw 1994. december 23-án, 89 éves korában természetes halállal halt meg az angliai Brightonban, Sussexben. 1995. február 15-én gyászszertartást tartottak a Covent Garden-i Szent Pál templomban.

Kenny Baker

szül. 1934. 08. 24. - elhunyt 2016. 08. 13.
Birmingham, England, Egyesült Királyság
Kenneth George "Kenny" Baker 1934. augusztus 24-én született angol színész és zenész. Legismertebb karaktere R2-D2 a kis droid a Star Wars filmekben. Tanulmányait Birningham-ben kezdte, majd egy bentlakásos iskolában folytatta Kent-ben. Anyja zongorista és ruhakészítő, apja zenész, fogalmazó. 1951-ben egy nő ment oda hozzá az utcán és... több»
Az alacsony termetű színész főként R2D2 droidot működtette a forgatások során, de Ewokként is megjelent A Jedi visszatérben. Az ébredő Erő munkálataiban tanácsadóként vett részt. Kenny Baker 2016. augusztus 13-án halt meg, 11 nappal a 82. születésnapja előtt, betegség következtében.

Peter Mayhew

szül. 1944. 05. 19. - elhunyt 2019. 04. 30.
Barnes, London, Egyesült Királyság
Peter Mayhew 1944. május 19-én született az Egyesült Királyság fővárosában, Londonban. Gyermekkorát Barnes-ban töltötte. Marfan-szindrómájának köszönhetően több mint két méter magasra nőtt. Filmes karrierjét statisztaként kezdte a hetvenes évek végén. Legismertebb szerepét a Csillagok Háborújának köszönheti. Először... több»
Chewbacca szerepében Mayhew számára nem sok megtanulandó dialógus jutott a Star Wars filmekben. A színész több évtizeden keresztül formálta meg a karaktert, Az utolsó Jediben és a Skywalker korában viszont már  Joonas Suotamo vette át tőle a stafétát.Mayhew 2019. április 30-án szívrohamban halt meg otthonában, a texasi Boydban, három héttel 75. születésnapja előtt. 2019. április 30-án temették el a texasi Parker megyei Renóban, az Azleland Memorial Park and Mausoleumban.

Max von Sydow

szül. 1929. 04. 10. - elhunyt 2020. 03. 08.
Lund, Skåne län, Svédország
Max Carl Adolf von Sydow 1929. április 10-én született Skaneban, Svédországban. Apja etnológus professzor, anyja tanítónő volt. Gazdag és vallásos családba született. Tanulmányait a lundi Katedrális iskolába kezdte, ahol pár barátjával színjátszókört alapított. 1948-tól a stocholmi Királyi Drámaszinházban tanult. Ekkoriban... több»
Lor San Tekka Az ébredő Erőben bukkant fel, az Erő Temploma tagja volt a Star Wars univerzumában. 2020. március 8-án, 90 éves korában, a franciaországi provence-i otthonában halt meg; halálának okát nem közölték.

Peter Cushing

szül. 1913. 05. 26. - elhunyt 1994. 08. 11.
Kenley, Surrey, England, Egyesült Királyság
Peter Wilton Cushing 1913. május 26-án született Kenleyben, az Egyesült Királyságban. Angol színész, aki megnyerte a BAFTA TV Award legjobb színésznek járó elismerését 1956-ban. Főként a Hammer Filmeknek köszönhetően vált híressé, ahol rendszerint erős jellemű karaktereket játszott, mint Baron Frankeinstein, Sherlock Holmes és a... több»
A hírhedt Tarkint alakította az Egy új reményben, Cushing a karrierje során azonban több alkalommal a legendás Van Helsinget is megformálta. 1994 augusztusában bekerült a canterburyi Pilgrims Hospice-ba, ahol augusztus 11-én, 81 éves korában meghalt. Kívánságának megfelelően Cushing temetése családja és barátai körében, visszafogottan zajlott, bár rajongók és gyászolók százai érkeztek Canterburybe, hogy leróják kegyeletüket.

Jeremy Bulloch

szül. 1945. 02. 16. - elhunyt 2020. 12. 14.
Market Harborough, Leicestershire, Anglia, Egyesült Királyság
Jeremy Bulloch Angilában született, és már fiatalkorában nagy érdeklődést mutatott a színészkedés iránt. Miután 11 évesen elhasalt egy iskolai teszten, végérvényesen a színészi pálya felé fordult, és szülei beíratták a Corona Academy Drama Schoolba. 12 évesen már profi színészként szerepelt egy... több»
Boba Fett az 1980-as Birodalom visszavágban bukkant fel először, az ikonikus sisak mögött pedig Jeremy Bulloch rejtőzött. Bulloch 2020. december 17-én, 75 éves korában, a londoni Tootingban lévő Szent György Kórházban halt meg a Parkinson-kór szövődményeiben (amellyel hosszú évekig együtt élt).

David Prowse

szül. 1935. 07. 01. - elhunyt 2020. 11. 29.
Bristol, England
David Prowse 1935. július elsején született Bristolban, az Egyesült Királyság területén. Apa nélkül, szegény családban nőtt; már fiatalon állást kellett vállalnia, hogy segítsen édesanyjának eltartani a családot. Dolgozott portásként, életmentőként, de úszómesterként is a bristoli Henleaze uszodában. Kamaszkorában kezdett... több»
A klasszikus Star Wars trilógiában hárman formálták meg a rettegett Darth Vadert. A karakter James Earl Jones öblös hangján szólalt meg, a lezárásban Sebastian Shaw arcát láthattunk, a forgatás során viszont David Prowse magas alkatával tökeletesítette Vader megjelenését. Prowse 2020. november 28-án, 85 éves korában, egy londoni kórházban halt meg, rövid, meg nem határozott betegség után.