Rengeteg általános ismeretet kapunk iskolai tanulmányaink során a középkorról, mely a Nyugat-Római Birodalom felbomlásától egészen a felfedezések koráig terjedő mintegy ezer esztendőnyi időt jelentett az emberiség krónikájából. Az egyik, amit megtanulunk róla, hogy véres időszaknak tekinthető, tele háborúkkal, felkelésekkel és kivégzésekkel. A másik, hogy nagyon sok járványt hozott, mely a kosz, a piszok és a higiénia teljes mellőzése miatt érthető módon rövidítette meg az akkori életet. Ráadásul az egyház és a feudális elnyomás uralt mindent. Mindezt filmre vinni bizony nem könnyű, így nagyon sokat kellett gondolkodnom listám összeállításakor, mert igazán jó minőségű és történelem-hű középkoros film azért nem olyan sok akad. A végeredménybe leginkább a klasszikus középkori évszázadokban játszódó, vagyis X. és XIV. századi történetek kerültek. A listára került a legutóbb elkészült The Last Duel (Az utolsó párbaj) is, mely valóban megérdemli a kiemelést, hasonlóan a már klasszikusnak számító Rettenthetetlenhez.

#10

akció | dráma | életrajzi | háborús | történelmi

Netflix

Igazi Dávid és Góliát történet a 14. száazdból, amikor egy skót király trükkel és bátorsággal győzte le a nála sokkal hatalmasabb angol seregeket.  több»

#9

68 Két királynő  (2018)

(10) (6)

dráma | életrajzi | történelmi

Stuart Mária rövid élete viharos és mozgalmas krónika: 16 éves férjhez kell mennie és franci királyné lesz, ám 18 évesen már meg is özvegyül, és mereven ellenáll annak az... több»

#8

79 Az utolsó párbaj  (2021)

(28) (16)

akció | dráma | történelmi

Disney+ | Telekom TVGO

A 14. századi franciaországban két jóbarát, Jean de Carrouges és Jacques Le Gris egymás ellen fordul, miután Carrouges azzal gyanúsítja meg  Le Gris-t, hogy megerőszakolta a... több»

#7

79 V. Henrik  (2019)

(7) (6)

dráma | életrajzi | háborús | romantikus | történelmi

Netflix

Hal, akit V. Henkrikként ismer a történelem, az angol trón jogos örököse. Apja zsarnoki uralkodása alatt az ország háborúba sodródott. A fiú tapasztalanul néz szembe a politika... több»

#6

83 A katedrális  (2010)

(4) (5)

dráma | háborús | romantikus | thriller | történelmi

A cselekmény a 12. század Angliájában zajlik. A középpontba egy katedrális építése kerül, amelyért a bencés szerzetesek küzdenek szinte az egész világgal és még saját,... több»

#5

80 Artúr király  (2004)

(10) (6)

akció | dráma | háborús | kaland | történelmi

Disney+

Arthur (Clive Owen) a Római Birodalom seregének vezére, feladata az északi védvonalak őrzése, de legszívesebben már visszatérne Róma biztonságos falai közé. Visszatérte előtt... több»

#4

82 Lovagregény  (2001)

(23) (7)

akció | kaland | romantikus

William Thatcher (Heath Ledger) egyetlen álma, hogy a lovagi tornák bajnoka lehessen a középkori viadalokon. Csak egy baj van, Thatcher nem lovag, hanem egyszerű alacsony származású... több»

#3

akció | dráma | kaland | romantikus

Robin of Locksley igazi angol nemes, aki nem késlekedik útra kelni Oroszlánszívű Richárddal a keresztes háborúban. A Szentföldön azonban fogságba esik, és csak évek múltával... több»

#2

77 Mennyei királyság  (2005)

(27) (18)

akció | dráma | háborús | kaland | történelmi

Max | Disney+

Balian, egy normandiai falu patkolókovácsa Godfrey lovaggal a Szentföldre érkezik, ahol Jeruzsálem hamis csillogása és a lovagok acsarkodása közepette rátalál a szerelemre. Bár... több»

#1

90 Rettenthetetlen  (1995)

(55) (26)

dráma | életrajzi | háborús | történelmi

Max | Disney+

Sir William Wallace a skót történelem egyik legemblematikusabb figurája. Hosszú távollét után hazaérkezvén szembesül azzal, hogy  országában a kegyetlen I. Edward, angol... több»