Jerry Seinfeld legújabb filmje az amerikai élelmiszeripar egy olyan korszakát tárja fel, amely örökre megváltoztatta a reggeliről alkotott elképzelésünket. Mától elérhető a Netflixen a Cukormáz nélkül.

A film története ugyanis a Kellogg’s és a Post nagyvállalatok versengésébe nyújt bepillantást. Mindkét fél ugyanis valami egészen újjal készül előrukkolni, amely elhozza az amerikai családoknak azt a reggelit, amelyre mindenkinek szüksége van, itt pedig nem csak ízekről van szó, hanem formákról is

Az film cselekménye 1963-ban játszódik Michiganben, egy évvel azelőtt, hogy a Pop-Tarts megjelent a boltok polcain, amely egy igazi “ősélménnyé” vált egy teljes generáció számára. “Az első emlékem a Pop-Tartsról az, hogy miután megkóstoltam, feltételeztem, hogy nem fognak többé másfajta ételt gyártani. Többé nem kellene mást enni” - mondta Seinfeld.

Az persze már csak hab a tortán, hogy a Cukormáz nélkül elképesztően parádés szereposztást kapott, a film főszerepében ugyanis  Melissa McCarthy, Hugh Grant, James Marsden, Christian Slater, Amy Schumer, Max Greenfield és Maria Bakalova láthatók.

A Cukormáz nélkül mától tehát elérhető a platformon, a film mafabos adatlapján található Netflix ikonra kattintva pedig közvetlenül elindítható a lejátszás, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál.

életrajzi | történelmi | vígjáték

A Kellogg's és a Post gabonapehely-gyártók esküdt ellenségek. Versenyeznek egy olyan sütemény megalkotásáért, amely örökre megváltoztatja a reggeliről alkotott elképzeléseinket. több»