Már nézheted: Valós eseményeket dolgoz fel az új drámai thriller sorozat
Az AppleTV+-on ma debütál A nagy szivar című sorozat. Egyelőre csak az első része érhető el, de június közepéig minden pénteken számíthatunk az új részekre....
Az egymással szembenálló germán törzseknek most félre kell tenniük az ellentéteiket, ha le akarják győzni a földjük megszerzését tervező római császárt és hadseregét. Ha képesek szövetségre lépni, azzal megváltoztathatják a történelem folyását.
A Barbárok október 23-tól csak a Netflix műsorán.… Több
Nagyon jól összerakott sorozat. Nem unatkozik rajta az ember. Engem minden egyes része lekötött, és tipikus az sorozat, ami minden része után a néző várja következőt. A történetét, az atmoszférát és kosztümöket jól eltalálták, és persze az a kegyetlen ókori világ, és persze Róma.
2 nap alatt ledaráltuk az egész évadot. Nagyon tetszettek a jelmezek, a jelenetek, a sztori. Főleg, hogy igaz történetet dolgoz fel, így még érdekesebb. Végig izgalmas volt.
A Teotoborgi csatából csináltak egy érdektelen melodrámát. Bravó, így elcseszni művészet volt. Van az a pénzmennyiség, ami alatt nem kéne kosztumös filmet/sorozatot készíteni, főleg, ha a kreativitás sem az alkotók erőssége.
Nem rossz a műfajában, de nem több tisztességes iparosmunkánál. Nem ismerem a költségvetését, de elég olcsónak tűnik. Felépítettek egy pajtát meg egy sátrat, és ott az erdő. Ezen a három helyszínen játszódik az egész. Faék egyszerűségű történet néhán... Több