Már nézheted: Valós eseményeket dolgoz fel az új drámai thriller sorozat
Az AppleTV+-on ma debütál A nagy szivar című sorozat. Egyelőre csak az első része érhető el, de június közepéig minden pénteken számíthatunk az új részekre....
Az idős Mikola Menyhért, volt császári és királyi mesterdetektív a letűnt kor nagy bűnözőiről mesél a televízióban. A szélhámosok koronázatlan királyának, a Monarchia legnagyobb szélhámosát, Sztrasznov Ignácot tartja. Jellemzéséül csak annyit, hogy már 23 éves… Több
Kóklerek mindig voltak és lesznek. Így volt ez a „boldog” békeidőkben is, a „főhős” az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb szélhámosa megtisztelő címével dicsekedhet. Előszeretettel adta ki magát a társadalmi ranglétra magas fokán álló huszártisztnek, megnyerő modora révén sokan mentek lépre. Magas átverési rátája volt, képességeit nemcsak az akkor még kétharmaddal nagyobb Magyarországon, de külföldön is hasznosította. A bukása azonban elkerülhetetlen volt, de nem börtönben halt meg, tüdősorvadás végzett vele 1933-ban. Keleti Márton két részben leadott 1966-os minisorozata Benkő Gyulával a főszerepben az őt üldöző kissé bárgyú Mikola felügyelő (Márkus László) harcát jelenítette meg humoros formában. Népszerű slágerré vált dallal (Fényes Szabolcs szerzeménye) színesítette a filmet Pécsi Ildikó Víglaki Dóra orfeum énekesnő alakjában. Aki többet szeretne megtudni Sztrasznov Ignácról annak szíves figyelmébe ajánlom Frank László: „Szélhámosok, kalandorok” című könyvét (Bp. Gondolat, 1966.)
Nagyon nagy kedvenc! Soha nem felejtem el, pedig nem rajongok a régi filmekért, ez az egy azonban a zseniális színészi játéknak köszönhetően nagyon bejött...:D
Strasznoff Ignác, valós személyként 1868-ban született Mátészalkán, kispolgári családban. Szélhámosságait nemcsak Magyarországon követte el, hanem külföldön is, így például Párizsban, Brüsszelben és Hamburgban. Még a lepoglavai fegyintézetben is folytatta tevékenységét, ahol eladta a fegyház berendezését.1933. július 9-én meghalt.(wiki)