Ez aztán nem semmi film volt. Minden szempontból kiemelkedik a mai tömeggyártás termékei közül. Üde színfolt volt számomra ez a film, és egyben zseniális irány is Pascal Plante kanadai rendezőtől. Minden benne volt, ami nekem tetszik egy filmben. Juliette Gariépy főszereplőnő dermesztő előadása. A hosszú idők mesteri felhasználása. A hideg és meleg színek megfelelően harmonikus aránya, valamint a világítás ízléses használata a film során. Merülés a sorozatgyilkosság és nemi erőszak sötét és durva témájába, de egy ügyes előadásban, amely nem túl erőszakos vagy szadista. Bujtatott módon került bemutatásra, csak sugallva a gyilkos szadista rémtetteit, melyet nem premier plánban mutat a film, amitől még drámaibb lett az ábrázolás. Egy olyan végeredmény, amely az első megtekintés után kissé lógott, de szívesen megvitattam utána a barátaimmal. (Azt mondták nekem, hogy ez a film olyan régi történetre hivatkozik, amelyről nem tudtam és melyekben szeretnék majd elmélyülni). Összességében, ami a film fő hibája lehet, azt véleményem szerint jól kompenzálja az a kimagasló munka, amit ebbe a finom és csiszolt műalkotásba fektettek. Lenyűgöző pillantás a modern emberre és a gonoszság fogalmára.
Fuh, szerintem már nagyon kellett egy ilyen moziélmény az idén. Mindenkinek ajánlom, aki nem csak üres fejjel szeret végig nézni egy filmet.
Maga a történetszál, a szereplők, a képi világ, a vágás, a zenék, a feszültség nagyon jól meg lett teremtve. Végig lekötött a film. Szerintem a végét rontották el. Nem volt nagy katarzis vagy hatalmas fordulat. Jobb befejezésre számítottam, de ettől függetlenül egy jó esti filmnek mondanám.