Jobb, ha felkészültök, a következő hónapokban sem lesz hiány a sikervárományos produkciókból. A 2019-es év több stúdió számára is minden idők legsikeresebbje lehet, és ehhez nagyban hozzájárulhatnak a hamarosan a hazai mozikba is megérkező filmek.
Mielőtt belevágnánk az idei nyári felhozatalba, egy kicsit visszatekintetnék az előző hónapokra, melyekről sok minden elmondható, de az, hogy gyér lett volna a kínálat, az semmiképp. A Marvel már két szuperhősfilmmel is elsöprő sikert aratott, előbb jött a Marvel Kapitány, mely átlépte az 1 milliárd dollárt, múlt héttől pedig a mozikban a Bosszúállók: Végjáték, mely hihetetlen könnyedséggel dönti meg a bevételi rekordokat. És ez még távolról sem minden, ugyanis hamarosan a mozikban a Pókember – Idegenben, mely hivatalosan is lezárja az MCU harmadik fázisát. A Disney azonban nem éri be ennyivel, és a már bemutatott Dumbó után olyan további sikervárományos produkciókkal készül az idei nyárra, mint az Aladdin és Az oroszlánkirály élőszereplős remake-jei, év végén pedig jön Star Wars: Skywalker kora kora is. Ha pedig már felmerültek a szuperhősfilmek, az elkövetkező hónapokban érkezik a Sötét Főnix, mely az eddigi információk alapján hosszú időre kispadra ülteti az X-Men franchise-t. A DC nem készül nagy dobással idén nyárra, a közelmúltban szép sikert arató Shazam! után legközelebb ősszel rukkolnak elő új filmmel, de a Joker-szólófilm jó eséllyel igen nagyot fog szólni.
Ami a horrorokat illeti, az idei év eddig talán legnagyobb durranása, a Kedvencek temetője csak a kezdet volt, hamarosan ugyanis a mozikban a Gyerekjáték remake-je, az anit-Superman eredettörténet, a BrightBurn – A lángoló fiú és a Sziklák szeme rendezőjének, valamit a Gonosz halott franchise atyjának közös alkotása, a Préda és a Mami, melyek remek időtöltésnek ígérkeznek az ősszel debütáló Az - 2. fejezet és a Démonok között 3 előtt.
A premiernaptárat elnézve akciófilmeknek sem leszünk híján az uborkaszezonban, a sort hamarosan a John Wick: 3. felvonás - Parabellum kezdi meg, melyet az idei év leglátványosabb produkciójának ígérkező Godzilla: A szörnyek királya folytat majd. A Hobbs és Shaw című spin-offal hamarosan tovább bővül a Halálos iramban franchise is, a Sötét zsaruk a Föld körüllel pedig alapos vérfrissítésen esik majd át a Men in Black széria is. Ha pedig egy kicsit távolabb tekintünk az őszi-téli hónapokra, jobb, ha feljegyezzük a Terminator: Sötét végzet, a Jumanji 3 a Rambo V: Utolsó vér és a Will Smith főszereplésével készülő Gemini Man premierdátumát is.
Ami az animációs filmeket illeti, hosszú idő után hamarosan végre a mozikban minden idők legsikeresebb animációs franchise-ának következő felvonása, a Toy Story 4, érkezik az Angry Birds 2 és a kimondottan ígéretesnek ígérkező Kémesítve is, és bár télig kell rá várnunk, de érdemes észben tartani, hogy az idei év még a Jégvarázs 2-t is tartogatja a nézők számára.
A zsánerektől kissé elrugaszkodva nem érdemes megfeledkeznünk arról sem, hogy nyáron új filmmel jelentkezik Quentin Tarantino (Volt egyszer egy Hollywood) és Danny Boyle (Yesterday) is, érkezik a már most Oscar-várományosként emlegetett Elton John életrajzi film, a Rocketman, a Ryan Reynolds-féle Pokémon: Pikachu, a detektív, valamint Brad Pitt sci-fije, az Ad Astra - Út a csillagokba.
Íme tehát 15 film, melyre érdemes lesz odafigyelni az elkövetkező hónapokban. Ti melyiket várjátok a legjobban?
62 X-Men: Sötét Főnix (2019)
(23) (12)
Disney+
Az X-ek vetélytársa ezúttal saját csapattársuk, Jean Grey, aki majdnem meghal, miután lesújt rá egy rejtélyes erő. Jean sokkal erősebb, ugyanakkor bizonytalanabb lesz, az eddig... több»
Szereplők: Jennifer Lawrence, Michael Fassbender, James McAvoy, Jessica Chastain, Sophie Turner
66 Ad Astra - Út a csillagokba (2019)
(38) (10)
70 Yesterday (2019)
(23) (5)
fantasy | musical | romantikus | vígjáték | zenés
A film egy felvetésre keresi a választ: mi lenne, ha a Beatles egy szempillantás alatt kitörlődne az emberiség emlékezetéből és kultúrájából, és te lennél az egyetlen, aki... több»
Szereplők: Robert Carlyle, Kate McKinnon, James Corden, Lamorne Morris, Himesh Patel
68 Halálos iramban: Hobbs és Shaw (2019)
(19) (9)
Netflix
Luke Hobbs az amerikai Diplomata Biztonsági szolgálat főnöke, Deckard Shaw pedig egykori brit elit kommandós, és veszettül utálják egymást. Ám most mégis közösen kell... több»
Szereplők: Jason Statham, Dwayne Johnson, Ryan Reynolds, Helen Mirren, Idris Elba
56 BrightBurn – A lángoló fiú (2019)
(28) (7)
Netflix
Előfordulhat, hogy nem mindennapi kvalitásokkal rendelkező entitások járnak köztünk. Lehet, nem is sejtjük, hogy a babaként befogadott gyermek egyszer csak ráébred negatív... több»
Szereplők: Elizabeth Banks, Michael Rooker, Jennifer Holland, David Denman, Matt Jones
76 Aladdin (2019)
(37) (22)
családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték
HBO Max | Disney+
Aladdin egy tiszta szívű utcai suhanc Agrabah városából, aki arról álmodik, hogy egyszer kitörhet a nyomorból. Egy napon erre lehetősége is adódik, amikor a szultán gonosz... több»
Szereplők: Will Smith, Alan Tudyk, Naomi Scott, Frank Welker, Kamil Lemieszewski
78 John Wick: 3. felvonás - Parabellum (2019)
(25) (16)
John Wick tiltott területen, a gazfickók rejtekhelyeként működő Continental Szállodában gyilkolt. Tettével magára vonta a Felső Kör haragját, 14 millió dolláros jutalom... több»
Szereplők: Keanu Reeves, Halle Berry, Laurence Fishburne, Jerome Flynn, Ian McShane
74 Pokémon: Pikachu, a detektív (2019)
(22) (13)
akció | családi | kaland | misztikus | sci-fi | vígjáték
A híres rendőr fia, Tim egykor arra vágyott, hogy a Pokémonok trénere lehessen. Álma azonban nem vált valóra, de így is élménygazdag életet élhet. A pokémonok közt ugyanis... több»
Szereplők: Ryan Reynolds, Bill Nighy, Ken Watanabe, Chris Geere, Justice Smith
80 Rocketman (2019)
(35) (14)
dráma | életrajzi | musical | zenés
Netflix
A Rocketmanből megtudhatjuk, hogyan vált a visszahúzódó zongoristából, Reginald Dwightból világsztár, akit ma mindenki Elton Johnként ismer. A filmben az Eltont alakító Taron... több»
Szereplők: Taron Egerton, Richard Madden, Bryce Dallas Howard, Jamie Bell, Stephen Graham
65 Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül (2019)
(25) (11)
akció | kaland | sci-fi | vígjáték
HBO Max
A Sötétzsaruk már régóta védik a Földet a világmindenség legalantasabb lényeitől. Most azonban egy minden eddiginél nagyobb fenyegetéssel kell leszámolniuk: egy soraik közé... több»
Szereplők: Chris Hemsworth, Tessa Thompson, Liam Neeson, Emma Thompson, Rebecca Ferguson
84 Toy Story 4 (2019)
(22) (11)
73 Pókember – Idegenben (2019)
(35) (16)
HBO Max | Disney+
Pókember számára nincs megállás, úgy tűnik, hősünk sosem lazíthat. Miközben a falmászó többször bizonyította, hogy egymaga képes megszabadítani a világot az... több»
Szereplők: Tom Holland, Jake Gyllenhaal, Samuel L. Jackson, Jeff Bridges, Marisa Tomei
64 Godzilla: A szörnyek királya (2019)
(23) (20)
akció | fantasy | kaland | katasztrófafilm | sci-fi
Az emberiség a Földet fenyegető, igazi betegség, amire csak egy igazi gyógyszer van: a titánok. Ők pedig megérzik, ha veszélyben az otthonuk, és mindent megtesznek azért, hogy... több»
Szereplők: Vera Farmiga, Charles Dance, Ken Watanabe, Bradley Whitford, Sally Hawkins
83 Volt egyszer egy Hollywood (2019)
(60) (40)
Nem könnyű az állástalan színészek élete a hatvanas évek végén. Hollywood kíméletlenül átalakult; új vezetők, korábban ismeretlen elvárások, s mindezek fejébe már a nők... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Al Pacino, Brad Pitt, Quentin Tarantino, Margot Robbie
73 Az oroszlánkirály (2019)
(28) (29)
animáció | családi | dráma | kaland | musical
HBO Max | Disney+
Az afrikai szavannák királyának, Mufasának fia születik, akinek az a sorsa, hogy átvegye apja helyét a trónon. Csakhogy a király testvére, a korábbi örökösnek számító Zordon... több»
Szereplők: Seth Rogen, Chiwetel Ejiofor, Donald Glover, James Earl Jones, Alfre Woodard