Hosszú betegség után álmában elhunyt Bobby Caldwell énekes és dalszerző

71 éves korában elhunyt Bobby Caldwell énekes és dalszerző.

Halálának hírét felesége közölte a nyilvánossággal a közösségi médián keresztül. “Örökre összetört a szívem. Köszönöm mindenkinek a sok imát az évek során. Ő 'FLOXED' volt, ez vette el az egészségét az elmúlt 6 év és 2 hónap alatt.” - írja Mary.

A Regenerative Medicine LA szerint a ‘Floxed’ azt jelenti, hogy a szervezet "mitokondriális károsodást és oxidatív stresszt szenvedett egy fluorokinolon antibiotikum káros hatása miatt. 

A TMZ értesülései szerint Caldwell az elmúlt öt évben nem tudott járni, mivel neuropátiával és egy ínszakadással küzdött a bokájában. Csapata tavaly hozta nyilvánosságra, hogy az énekes 2017-ben rosszul reagált egy felírt antibiotikumra, ami miatt elszakadt az Achilles-ínja, ami végül a neuropátia diagnózishoz vezetett.

Robert Hunter Caldwell néven született New Yorkban, majd Miamiban töltötte gyermekkorát. Az 1970-es évek elején Little Richard ritmusgitárosaként zenélt. A hetvenes évek közepén alapította meg saját zenekarát.

Caldwell dalai olyan produkciókban hallhatók, mint a Vissza a suliba (Educated Girl), Mac, a földönkívüli barát (Take Me, I'll Follow You), Salsa (Puerto Rico), Mindhunter - Mit rejt a gyilkos agya (What You Won't Do For Love) és a The Chi (The Light).

Nyugodjon békében!