Netflix: Ezt a 4 új filmet és sorozatot nem érdemes kihagynod ezen a héten (11. hét, 2024)

Akár a romantikát, akár a történelmi dokumentumfilmeket, esetleg a vígjátékokat kedveled, a Netflix ezen a héten tud majd neked mutatni olyan új sorozatot, amire érdemes lehet vetned egy pillantást. Dél-Koreából egy új misztikus vígjáték, a Csirkefalat érkezik, de debütál Lindsay Lohan új romantikus vígjátéka, Az ír kívánság is.

A Csirkefalat kimondottan őrült sorozatnak ígérkezik, hiszen főhőse, egy cégvezető lánya egy gép miatt véletlenül csirkefalattá változik… Apja és udvarlója megpróbál segíteni rajta, de ezzel egy váratlan titokra bukkannak. A sorozat március 15-én debütál.

Az ír kívánság Lindsay Lohan legújabb filmje. Az egykor botrányairól hírhedté vált színésznő láthatóan keresi az utat vissza a csúcsra, és ehhez a hozzá leginkább passzoló szerepeket vállalja el: romantikus komédiákat forgat. Ez a film egy lányról, Maddie-ről szól, aki fülig szerelmes egy srácba, de az épp a legjobb barátnőjét készül feleségül venni. Ezért Maddie erőt vesz magán és elutazik Írországba, hogy koszorúslány legyen, ahol a szerelem istennője meghallgatja titkos kívánságát és reggel már menyasszonyként ébred. De nem biztos, hogy valóban erre vágyott. A film március 15-én debütál.

A fentieken túl még két érdekesebb sorozat is várható a héten. A Girls5Eva - 3. évad már a harmadik évadjához érkezik, ebben új fejezet kezdődik Wickie, Summer, Gloria és Dawn életében, akik új albumukat népszerűsítendő turnére indulnak. Az évad március 14-én debütál.

Végül, de nem utolsósorban a Fordulópont: A bomba és a hidegháború egy dokumentum-sorozat, amely kilenc epizódon keresztül foglalkozik a hidegháborúval, az atombomba nyújtotta fenyegetéssel, illetve a Szovjetunió felbomlása utáni korszakkal egészen Vlagyimir Putyin felemelkedésééig és Ukrajna megtámadásáig. A sorozat március 14-én debütál.

#4

dokumentum

Netflix

A sorozat az atombomba megalkotásának és a nukleáris fegyverek elterjedésének krónikája a Szovjetunió felbomlásán túl Vlagyimir Putyin felemelkedéséig és Ukrajna orosz... több»

A sorozat az atombomba megalkotásának és a nukleáris fegyverek elterjedésének krónikája a Szovjetunió felbomlásán túl Vlagyimir Putyin felemelkedéséig és Ukrajna orosz megszállásáig.
#3

vígjáték | zenés

Netflix

Izgalmas új fejezet kezdődik a Wickie (Renée Elise Goldsberry), Summer (Busy Philipps), Gloria (Paula Pell) és Dawn (Sara Bareilles) számára: új albumukat akarják... több»

Izgalmas új fejezet kezdődik a Wickie (Renée Elise Goldsberry), Summer (Busy Philipps), Gloria (Paula Pell) és Dawn (Sara Bareilles) számára: új albumukat akarják népszerűsíteni, és ennek érdekében turnéra indulnak. Ám van egy nagy probléma, mert a turnét nem éppen aprólékosan tervezték meg. Négyen egy rozoga furgonnal indulnak útnak az ismeretlenbe, hogy megküzdjenek a sikerért. Útjuk során abszurd kalandokat élnek át, amelyek újra és újra próbára teszik őket. Minél közelebbinek tűnik az áttörés, annál inkább előtérbe kerül egy kérdés: vajon tényleg készen állnak-e arra, hogy felérjenek a csúcsra?
#2

fantasy | romantikus | vígjáték

Netflix

Amikor élete szerelme eljegyzi a legjobb barátnőjét, Maddie félreteszi az érzéseit, hogy koszorúslány legyen az írországi esküvőjükön. Napokkal a pár esküvője előtt Maddie... több»

Amikor élete szerelme eljegyzi a legjobb barátnőjét, Maddie félreteszi az érzéseit, hogy koszorúslány legyen az írországi esküvőjükön. Napokkal a pár esküvője előtt Maddie spontán kívánságot intéz az igaz szerelemhez, és a leendő menyasszonyként ébred. Az álma valóra válni látszik, ám Maddie hamarosan rájön, hogy az igazi lelki társa valaki egészen más.
#1

NA Csirkefalat  (2024)

misztikus | vígjáték

Netflix

Choi Min-ah, egy cégvezető lánya egy új gépet tévedésből olyan eszköznek néz, amely segít neki lazítani, és véletlenül csirkefalatkává változik. Miközben apja, Choi... több»

Choi Min-ah, egy cégvezető lánya egy új gépet tévedésből olyan eszköznek néz, amely segít neki lazítani, és véletlenül csirkefalatkává változik. Miközben apja, Choi Seon-man és a gyakornok Go Baek-joong, aki belezúgott a lányba, megpróbálják visszaváltoztatni őt emberré, váratlan titkokra bukkannak.