El kell ismernem, hogy ennél figyelemfelhívóbb címet nehéz kitalálni. Még mielőtt elkezdenénk nézni már azon törtjük a fejünket, hogy Wilburnek sikerül-e vagy sem az öngyilkossága, s mi vezette őt odáig, hogy ezt akarja tenni. Hogy ne legyenek kétségeink a film kapásból egy öngyilkossági kísérlettel indul, utána viszont szépen, lassan megismerjük a két testvért, Wilburt és Harbourt, s az ő történetüket. A film első fele nagyon jól adagolja a fekete humort, emellett persze öngyilkossági kísérletből sincs hiány, ám ez a kezdeti lendület a film közepe tájékán elfogy, s onnantól egy kicsit laposabb része következik. Ezt fogja előrébb lendíteni az első komolyabb, valódi dráma, amikor is kiderül, hogy nem is Wilbur az, akiért valóban aggódni kell.
Ez a film nagyon emberi: olyan karakterei vannak, akik az igazi kisemberek, olyanok mint mi, akik nem az új Iphone-ról álmodnak, hanem annak örülnek, ha egy kínai étteremben tarthatnak egy szülinapot. Nagyon sok egyéni dráma van benne, ugyanakkor ez kicsit ront az összhatáson, mert a legfontosabb drámai végkifejlet bár szomorú, nem lesz benne akkora katartikus erő, mint amekkorának kellene, hogy legyen. Emellett kicsit sajnálom, hogy az elején jól működő fekete humorával nem volt bátrabb, feldobhatta volna a laposabb részeket. Ennek ellenére ez egy jó film, kellően drámai is, de nem eltúlzott, "felvágomazereim" stílusban. Nagyon jók a főszereplők is, ráadásul úgy, hogy Mads Mikkelsen-nek nem is kell reflektorfényben lennie (igaz neki itt is olyan karizmája van, hogy ha szerepel, akkor csak rá lehet figyelni).
A Wilbur öngyilkos akar lenni egy nagyon jó kis (dán) film, amely egyáltalán nem szájbarágós, ugyanakkor nagyon is elgondolkodtató, sőt, egy igazi felüdülés a rengeteg hollywoodi "alkotás" mellett, amelyekből sokkal több jut el Magyarországra. Bizonyítja, hogy érdemes északabbra is tekinteni, mert megéri.
