Közösség

Vélemény:

 

85 Marvel - A megtorló

(2017)

The Punisher

 
szf   2019.03.04 20:45
0

Egy picit tartottam tőle, mert a The Walking Dead-ben nem volt túlzottan szimpatikus számomra Jon Bernthal és ha a főszereplőt nem kedvelem, ott már megette a fene, DE ebben a sorozatban elillant az ellenszenvem iránta. Az első évad kissé lassan indul be, de az utolsó 2-3 rész megéri az első néhány unalmát. Kellően csavaros, kevés üresjárattal és kedvelhető szereplőkkel. Lieberman már az első jelenete óta nagy kedvencem, remekül mutatják be, ahogy Frank-kel összeszoknak, összebarátkoznak. Madani csak a második évadtól vált valamennyire szimpatikussá, viszont a színésznő baromi jól adta ezt az összetett figurát és persze ott van Billy, akiről inkább nem is írnék semmit, mert csak az első évad közepe körül derül ki az, hogy mi is az ő szerepe az egészben. Az utolsó néhány rész brutalitása egészen újszerű volt számomra, meg hát igazából az egész sztori is, nem ilyen jellegű sorozatokhoz vagyok szokva, de meglepően élvezhető volt. A második évad már erősen kezdett, viszont megkaphattuk benne az eleinte számomra világ legidegesítőbb mellékszereplőjét, Amyt, aki az évad végére egyébként egész elfogadhatóvá vált, érdekes volt a kapcsolatuk Frank-kel. Nekem a Billy - szál is tetszett, nagyon egyedi személyisége volt, de azért örülök, hogy annak a sztorinak vége. A többi mellék nem hagyott bennem mélyebb nyomot, de nagyon remélem, hogy valamilyen módon mégiscsak lesz harmadik évad és tovább tudom élvezni ezt a sorozatot.