Abban az időben még remekművek születtek és díjazták is azokat! Az első keleti (szocialista) Oscar-díjas film Jan Kadár és Elmer Klos rendezésében. Sokan vitatkoznak arról, hogy milyen nemzetiségű film, cseh, szlovák, csehszlovák, vagy éppenséggel szlovák-cseh. Abban a városban forgatták, ahol Csontvárynak patikája volt, de nem is ez a lényeg. Minden kockájában remekmű, két színészóriás utolérhetetlen alakításával. Jozef Króner (nem tanulta a színészmesterséget, Maár Gyula egyik kedvenc színésze volt, nem érdemtelenül!) és a lengyel Ida Kaminska (már öt éves kora óta játszott, egy híres zsidó színjátszócsalád tagja). Milyen szörnyű, hogy a rendezőnek is, hasonlóan Milos Formanhoz az emigrációba kellett menekülni 1968 után.