Egyetértek azokkal, akik szerint nem rossz film, ám nem ad maradandó élményt. Nosztalgikus élmény az idősebb korosztálynak, ők ez eredeti filmekhez viszonyítják és az akkori világszemlélethez, amikor még nem folyt a csapból is film. Vagyis, a mai alkotások a túl sok inger miatt nem képesek felérni a régmúlt nagyjaihoz. (Mintha egész évben karácsony lenne, amivel elértük, nem érződnek élménynek az új impulzusok.) Egyértelműen, kamasz csemetéinkre nagyobb hatással volt ez a film, mint ránk, hetvenes években született felnőttekre. Mi 2-3 csillagra gondoltunk, gyerekeink 4-5-re, így 3-at adunk. ;)
Jó volt látni az eredeti színészeket! Hiányoltuk Sigourney Weavert.
Ami nem tetszett: Phoebe (Mckenna Grace) annyira túl volt sminkelve, illetve maszkolva, olykor úgy tűnt, minta rajzfilmfigura lenne. (Valószínű, CGI-t is alkalmaztak ehhez.) Ráadásul, zavaró volt a leszbikus szintű barátkozása a szellemcsajjal, ami nem illik ebbe a filmbe, ill. filmsorozatba.
Kumail Nanjiani túljátszotta a szerepét, már-már ripacs szintre vitte le, így eléggé hiteltelenné tette a hős szerepet, viccei nagyon felületesek voltak.
Nem értettük, miért nem ott folytatták a karakterek életútját, ahol ez előző részben félbehagyták. Érezhetően az akciójelenetre fektették a hangsúlyt a sztorival és a tartalommal szemben. Az anyuka és a tanár vitáit sem értettük, nem kötötték az orrunkra, hol áll a viszonyuk. Ahogy Trevor (Finn Wolfhard) és Lucky (Celeste O'Connor) kezdődő kapcsolatát sem folytatták, bontották ki. Podcast (Logan Kim) viszonya, barátsága sem folytatódott Phoebe-vel. Idegesítő, hogy sokszor a jelenetbe nem illő apró információ morzsákat szórtak a szemünkbe, fülünkbe a színészek, ezekkel kellett beérni, hogy megértsük a történéseket. „Azt mondtam, hogy űrtáborban vagyok” – veti oda Podcast, amellyel le is zárták annak elmesélését, mit keres a falusi kiskorú gyerek a városban. A film tele van ilyen és ehhez hasonló felületes mondatokkal, amit a nézőnek kell fejben összeillesztenie egy történetté.
