Megvallom, az elmúlt évben nem sok új filmet (főleg sorozatot) néztem meg. A klisék, a céltalan woke nekem nagyon a cselekmény és a karakterek rovására mentek. Ez leginkább a streamingszolgáltatók amerikai sorozataira igaz, így kísérleteztem egy kicsit az európai és az ázsiai sorozatokkal, és azt kell mondjam, hogy megtaláltam végre azt, amit filmszeretőként régóta kerestem az elmúlt pár évben egy sorozatban: azt, hogy egyedi legyen, és ne rontsa el a cselekményt céltalan polkorrekt nyomásával.
A film cselekménye lassan indul be, de az elején sem unalmas, inkább nyomasztó, de mégis valóságérzetet ad. Nem próbál beleerőltetni semmilyen nem oda illő aspektust, nem akar többnek látszani, és éppen ettől több, mint a Netflix vagy bármely streamingóriás amerikai sorozata.
A film a nyomasztó cselekmény mellett is visszaadta gyerekkorunk „verekedős” ázsiai filmjeit, lőfegyverek nélkül, puszta kézzel és valódi tudással a vászon mögött (nem holmi össze-vissza vágott kaszkadőr bunyó).
Mindemellett jelentősen jobban megírt cselekménnyel és színészi teljesítménnyel dolgozik, mint a régi Jackie Chan- vagy Jet Li-filmek.
Külön érdekesség a hatalmi tényezőként jelenlévő pénzkölcsönző cégek és uzsorások szervezete, amelyek valóban oda-vissza behálózzák Dél-Korea lakosságát (akárcsak Japánban a yakuza vagy Kínában a triádok) és a filmben látható módon jelentős és kezelhetetlen problémája (már évszázadok óta) a távol-keleti országok szegényebb, pénzkölcsönzésre szorult polgárainak.
Megvallom, az elmúlt évben nem sok új filmet (főleg sorozatot) néztem meg. A klisék, a céltalan woke nekem nagyon a cselekmény és a karakterek rovására mentek. Ez leginkább a streamingszolgáltatók amerikai sorozataira igaz, így kísérleteztem egy kicsit az európai és az ázsiai sorozatokkal, és azt kell mondjam, hogy megtaláltam végre azt, amit filmszeretőként régóta kerestem az elmúlt pár évben egy sorozatban: azt, hogy egyedi legyen, és ne rontsa el a cselekményt céltalan polkorrekt nyomásával. A film cselekménye lassan indul be, de az elején sem unalmas, inkább nyomasztó, de mégis valóságérzetet ad. Nem próbál beleerőltetni semmilyen nem oda illő aspektust, nem akar többnek látszani, és éppen ettől több, mint a Netflix vagy bármely streamingóriás amerikai sorozata. A film a nyomasztó cselekmény mellett is visszaadta gyerekkorunk „verekedős” ázsiai filmjeit, lőfegyverek nélkül, puszta kézzel és valódi tudással a vászon mögött (nem holmi össze-vissza vágott kaszkadőr bunyó). Mindemellett jelentősen jobban megírt cselekménnyel és színészi teljesítménnyel dolgozik, mint a régi Jackie Chan- vagy Jet Li-filmek. Külön érdekesség a hatalmi tényezőként jelenlévő pénzkölcsönző cégek és uzsorások szervezete, amelyek valóban oda-vissza behálózzák Dél-Korea lakosságát (akárcsak Japánban a yakuza vagy Kínában a triádok) és a filmben látható módon jelentős és kezelhetetlen problémája (már évszázadok óta) a távol-keleti országok szegényebb, pénzkölcsönzésre szorult polgárainak.