Nem vártam, de beállítottam az emlékeztetőt, hogy megnézzem az újabb túltolt tinitörténet záró etapját. A Netflix előszeretettel mazsolázik a wattpados sztorikban, így most sem cselekedett másként. Na nem a művészi értékük miatt. Az ok ennél sokkal egyszerűbb. Nem kell gondolkodni hozzá, és pusztán a szórakozásra összpontosít.
Bevallom, nem csalódtam. Pontosan azt kaptam, amire számítottam.
(Ariana Godoy „írónő” az évek során nem fejlődött írásban, így a története is megmaradt azon a bizonyos Julia, Romana, Tiffany és egyéb színes könyvek lesarkított, túlromantizált, gyakorta bugyuta szintjén.)
Viszont bármilyen lesújtó is a véleményem magáról a wattpados „könyvről”, azért jó egy kicsit a túlcsöpögős, nagy gesztusos, agyonromantizált történetbe belesüppedni egy pohár borral, és végre kikapcsolódni a heti őrület után. Tehát fogtam egy pohár bort (ami azért érdekes, mert állatira nem tudom értékelni ezt a nemes nedűt), belezuhantam a fotel puhaságába, és megnéztem a trilógia utolsó fejezetét. Aztán felálltam, kiöntöttem a bort, amihez hozzá sem nyúltam, és szinte azonnal el is felejtettem a történet nagy részét.
Hát ennyire hatott meg Az ablakomon át utolsó története is.
Csak a medencés jelenetre emlékszem... és valljuk be, ez azért nem sok.
Viszont a tinilányoknak szinte bibliája lesz, ahogyan A szürke ötven árnyalata vagy a 365 nap.
Ám kinek milyen az ízlése. Ne hallgass se rám, se másokra. Nézd meg, és majd eldöntöd magad.
Szóval, filmre fel, és jó szórakozást!
Nem vártam, de beállítottam az emlékeztetőt, hogy megnézzem az újabb túltolt tinitörténet záró etapját. A Netflix előszeretettel mazsolázik a wattpados sztorikban, így most sem cselekedett másként. Na nem a művészi értékük miatt. Az ok ennél sokkal egyszerűbb. Nem kell gondolkodni hozzá, és pusztán a szórakozásra összpontosít. Bevallom, nem csalódtam. Pontosan azt kaptam, amire számítottam. (Ariana Godoy „írónő” az évek során nem fejlődött írásban, így a története is megmaradt azon a bizonyos Julia, Romana, Tiffany és egyéb színes könyvek lesarkított, túlromantizált, gyakorta bugyuta szintjén.) Viszont bármilyen lesújtó is a véleményem magáról a wattpados „könyvről”, azért jó egy kicsit a túlcsöpögős, nagy gesztusos, agyonromantizált történetbe belesüppedni egy pohár borral, és végre kikapcsolódni a heti őrület után. Tehát fogtam egy pohár bort (ami azért érdekes, mert állatira nem tudom értékelni ezt a nemes nedűt), belezuhantam a fotel puhaságába, és megnéztem a trilógia utolsó fejezetét. Aztán felálltam, kiöntöttem a bort, amihez hozzá sem nyúltam, és szinte azonnal el is felejtettem a történet nagy részét. Hát ennyire hatott meg Az ablakomon át utolsó története is. Csak a medencés jelenetre emlékszem... és valljuk be, ez azért nem sok. Viszont a tinilányoknak szinte bibliája lesz, ahogyan A szürke ötven árnyalata vagy a 365 nap. Ám kinek milyen az ízlése. Ne hallgass se rám, se másokra. Nézd meg, és majd eldöntöd magad. Szóval, filmre fel, és jó szórakozást!