2023.07.17 22:27 Tonyka Olvasottság: <100x
1

Tömény borzalom

Hatalmas dobásként emlegette a DC, hogy most aztán megszületett az elképesztő, mindenkit lehengerlő darab. Megvallom, nem igazán szoktam nézni a többi értékelőt. Ezúttal megdöbbenve tapasztalom a sok maximális csillagot és az ájuldozást. Évek óta nem találja magát a DC, irigykedve figyeli a konkurencia sikereit.

Többször éreztem úgy, hogy most talán sikerül, aztán egy-egy sikeres darab után a második részekkel mindig tönkretették az amúgy ígéretes darabot. Jelen alanyunk is egy az egyben Marvel-koppintás, nosztalgiázzunk a régi szereplőkkel, akik magukra öltötték X/Y gúnyáját. Multiverzum, idősíkok – ugyanaz, nincs különbség. A történet lényege, üzenete rendben is lenne, engedjük el, amit el kell, erőszakkal semmit nem tarthatunk meg, mert magunknak és a környezetünknek ártunk vele.

Tömény borzalom

Nem túl acélos az önismereti túra, de kifejezetten rossznak sem mondanám. Nem is a történet a legnagyobb baja ennek a rémálomnak, amit elénk tárnak. Megnéztem, 200 milliót sikerült elverni erre a gyalázatos minőségű CGI-kavalkádra. Nem tudom, ki min nézte ezt a filmet, vajon milyen minőségű moziba. Annyi bizonyos, hogy az itthoni 3 m-es képátlón nézve az egyik leggagyibb látvánnyal rendelkező film, amit valaha láttam. Talán még az Asylum-filmek is jobb minőséget alkotnak. Valamiféle akció-orgiát akartak elénk varázsolni, érzésem szerint a mutassuk meg a konkurenciának, hogy mi 2x nagyobbat durrantunk nálatok. Van dögivel robbanás, zúzás, rombolás. Komolyan mondom, talán egyetlen tisztességes minőségű képet sem láttam. Kb. 95% pure műanyag, amit látunk. Ki a fene tudja izgalommal, átéléssel nézni a mű autókat? Könyörgöm, minden, de minden láthatóan vacak. Semmi sem életszerű, persze itt jön általában az okoskodás, h mégis mit várok egy ilyen filmtől. Kérem szépen, kedves rajongók, valódi Hummereket, valódi épületeket, valódi babákat, kutyákat, és minden olyan dolgot, amik léteznek az életünkben. Ha meg minden áron ragaszkodnak a hétköznapi tárgyak, épületek megteremtéséhez CGI-al, akkor azt úgy készítsék el, hogy ne vegyem észre a különbséget. Ebben a filmeben nem pár jelenet van, hanem tényleg szinte minden jelenet, eszköz, tárgy, de még az emberek és az ellenség többsége is műanyag. Teszik ezt úgy, hogy a többségét láttuk sokkal jobb minőségben, akár a Supermanben, vagy a Batman-filmekben, esetleg ezek keresztezésében. A Nolan-féle Batman-t meg meg sem említem, hisz fényévek választják el a két minőséget. Pedig ott is van motor, autó, repülő. Sajnos nem tudok képet csatolni, ezret lehetne, akár összehasonlítókat is. Hiába az enyhe drámai vonal és a közepestől picit jobb történet. Ha a látvány csapnivaló, tönkreteszi számomra az egész élményt. Nullázva a filmet, mert ez bizony egy igénytelenül elkészített fércmunka. Amiért szégyellheti magát a DC. Rejtély a 7.1-es IMDb-értékelés, tényleg nem zavar senkit, hogyha technikailag egy vackot lát? Lassan elérjük az indiai filmgyártás látványfilmjeinek minőségét.

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Ugyan miért csak ezt az egy univerzumot mentenéd meg, ha képes vagy arra, hogy bármilyeket megmentsd? Barry Allen úgy tűnik, magára maradt a Föld védelmében, amelyet a káosz ural.... több»

1