Halálos kimenetelű gázolás miatt kerül bíróság elé a fiatalkorú Anna. Nővérével és egy fiatal katonával ültek a gépkocsiban, amikor egy kerékpáros szabálytalankodása miatt a járdára futottak, ahol gyalogost gázoltak, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. A tanúvallomások igen ellentmondásosak. Felmerül a gyanú, hátha nem is Anna, hanem nővére ült a volánnál. De miért akarná Anna magára vállalni a bűncselekményt? Erre derül fény a bizonyítási eljárás során, amikor sarokba szorítják a két testvért. Történetük néhány évvel ezelőtt kezdődött. Édesanyjuk meghalt, s három lány maradt félárván.
Tárgyalótermi dráma. Az ügy témája: ki vezette az autót, amely a járdán elgázolt egy embert, aki később bele is halt a sérüléseibe. Remek színészek, lassan, fokról-fokra bontakozik ki az igazság, a végén pedig megdöbbentő családi titokra derül fény. ... TöbbZimre Péter forgatókönyvéből Gothár Péter rendezte 1977-ben ezt az érdekes TV-játékot. Ugyan fekete-fehérben forgatták, de végig leköti a néző figyelmét, érdemes az egy óra időtartamú darabot megtekinteni.
Magasabb sebességre kapcsolnak a Marvelnél, az X-Men '97 című animációs sorozat sikere után élőszereplős projekttel jelentkezik a stúdió.
A Deadline magazin...
A mától megtekinthető The Blue Angels című dokumentumfilm a kulisszák mögé kalauzolja a nézőket, hogy leleplező, mélyreható betekintést nyerhessenek abba, mi...
Magasabb sebességre kapcsolnak a Marvelnél, az X-Men '97 című animációs sorozat sikere után élőszereplős projekttel jelentkezik a stúdió.
A Deadline magazin...