Macska a forró bádogtetőn

Nagyot alakítanak mindketten, Taylor és Newman!

Newman és Taylor nagyon jól hozta a karaktereket,és a történet,bár elég szegényes,általuk mégis feljavult.Klasszikus,és mindenkinek ajánlott film.A zene is kifejezetten jól sikerült.

A számos Williams-dráma filmadaptációk közül a nagyon jók közé tartozik, bár nálam nem tudta elhomályosítani az 1967 táján látott Vígszínház-béli előadás emlékét, amelyben Ruttkai Éva és Darvas Iván remekelt. Azóta is a magyar színházak kedvelt darab... Többja, szinte nincs olyan esztendő, hogy valamelyik színházunk műsorára ne tűzné. Az eredeti Pulitzer-díjas dráma bemutatásához az időben legközelebbi filmes változatról van szó, nem kisebb színészekkel, mint Liz Taylor, Paul Newman és Big Daddy szerepében Burl Ives. Születésnapra készülve családi összejövetelt rendeznek a család patriarkája részére, de a nagy összeborulás elmarad, helyette a közelgő tragédia képe jelenik meg. A korabeli nézői érzékenység (vagy a cenzúra) hatására finomítani kellett Brick jellemrajzán, ugyanis az eredeti darabban barátsága a futballedzővel több mint barátság. A rendező, Richard Brooks utolsó filmje az MGM Stúdiónál, ezután függetlenítette magát a rákényszerített megoldásoktól. A film az említett változtatás mellett is kiváló dráma, szereplői a színjátszás legmaradandóbb élményével ajándékozzák meg a nézőt.

Lényegében nem történt semmi ebben a filmben. Mégis hihetetlne jó volt elejétől a végéig. A kameraállás egyfajta zsenialítással jeleníttete meg az ellentéteket és az összhangokat. Nagyon szimbólikus és szókimondó a narratíva. A történet pedig nem kli... Többsés hanem nagyon is egyedei. Kicsit színpadias de tekintve hogy 1958-as a film ez igazán elnézhető neki. Egyetlen idegesítő a sok gyerek és a folytonos dalolászásuk de nekik a filmben ez is volt a feladatuk úgy hiszem.

Már első látásra feltűnhet a mai szemnek a sajátos múlt századbeli hangulat, hosszú beállításokkal, film noir-szerű fényviszonyokkal. Mondhatni, s külső cselekmények hiánya arra enged következtetni, hogy intenzív belső történések zajlanak a háttérben... Több. Az csak később derül ki, hogy a dialógusok egyszerűsége nem csak a köznapi eseményekre utalnak, hanem egymás mögött tornyosuló, feldolgozatlan konfliktusokat takarnak. Való igaz – ami sok kritika utalásaiban szerepel –, Elizabeth Taylor itt még korántsem az a Richard Burton mellett kialakult intrikus személyiség, hanem valami egészen más. Mindez nyilvánvalóan nem csak a korai szerepeknek köszönhető, hanem ámulatba ejtő színésznői tehetségének. Persze nem elvitatandó az a tény, hogy ebbéli karaktere még csak köszönőviszonyban sincs a későbbi filmjeiben megszokottakhoz. A néző talán Paul Newman esetében is a már 40-es, 50-es éveiben készült mozijaiban megszokott karakterjegyeket várná, ám annak ellenére, hogy a szóban forgó filmben még valami fantasztikusan fiatal, a történet tetőpontján megmutatkozó jellemvonásai lenyűgözik a nézőt. Hozzátéve, hogy egy kissé nehezen olvadnak meg azok a régóta már a szívére rakódott, súlyos jégtömbök. Talán érzelmeinek felfokozódása párhuzamosan haladnak apjáéval. A színész által megformált karakter mondhatni valami megbotránkoztatóan visszataszító jelenség benyomását kelti. Ez persze megmagyarázható a róla későbbiekben felsejlő érzelmi gátak jelenlétének. A néző figyelmébe mindenképp ajánlott a hasonló című novella, illetve a számos elemzés olvasása. Gondolva itt Tenessee Willliams művére és Elia Kazan színházi darabjára – valamint az ezeket kísérő számtalan mellékzöngére. Elsősorban természetesen a művészfilmek kedvelőinek ajánlott, de végére is mindenki, aki szeretne látni érzelmes kamaradarabot, bátran tekintse meg.