A zseniálisan felkavaró Erőszakik rendezője, Martin McDonagh újabb brutálisan súlyos morális kérdéseket boncolgató mestermunkát adott ki a kezei közül, sőt most talán az emberi lélek még ősibb és elemibb indulatait mutatja be kendőzetlen explicitással.
Maga a történet amilyen egyszerű, ugyanannyira komplikált is. Már a játékidő első perceiben adott a a cselekményt berobbantó konfliktus: egy fiatal lányt hónapokkal korábban meggyilkoltak, azonban a rendőrség nyomok híján nem tudott áttörést elérni a nyomozásban. A meggyilkolt lány édesanyja (a lehengerlően tehetséges Frances McDormand) inkább dühödt, mint elkeseredett lépésre szánja el magát: a városka határában álló 3 óriásplakátra 3 provokatív, vádló mondatot tűz ki a helyi seriffnek, Bill Willoughby-nek (Woody Harrelson) címezve. Ez a három egyszerű mondat pedig egy abszurdabbnál abszurdabbá váló ámokfutásba torkollik Mildred Hayes és Ebbing rendőrőrse között.
A minimalista cselekményben (a fontosabb események két, egymással szemközti épületben zajlanak) kicsúcsosodik, hogy McDonagh milyen profin állította össze a forgatókönyvet, hiszen ilyen minimalizmus mellett is kitölt majd' kétórás játékidőt anélkül, hogy egyszer is unalomba vagy tétlenségbe fordulna, vagy akár egyetlen üresjáratot megengedne magának.
A plakátok által felszínre hozott extrém érzelmeket és indulatokat megejtő humanizmussal kezeli, mindenféle dagályosság nélkül. Nem ítélkezik a hősei felett, hanem a példájukkal igyekszik megtanítani nekünk az olyan alapvető erkölcsi példázatokat, mint mondjuk, hogy a harag haragot szül, a gyűlölet pedig erőszakot. Bár ez csak a nézőre zúduló morális tanulságok töredéke, McDonagh tartózkodik mindenféle szájbarágástól. Sőt, merész, bár tőle nem szokatlan módon a dühöt és az erőszakot nem a pusztulás, hanem az igazság érvényre juttatásának kulcsaként, valamint a mindennapi harcokhoz való ösztönző erőként mutatja be.
Karakterábrázolásban szintén remekel. Hősei olyan esendő emberek, akik pillanatok alatt válnak hősből antihőssé, és fordítva. Egyszerre a körülmények és a saját démonaik áldozatai. Mildred Hayes egy olyan anyafigura, akiből az elfojtott düh és keserűség egy igazi harcost hoz elő. Ő az elnyomott kisemberek visszhangja, az individualizmus megtestesítése a történetben. A bőrébe bújó Frances McDormand pedig egyszerűen eggyé válik a karakterrel, és minden pillantása és gesztusa felér egy monológgal. Több ponton is megidézi a feledhetetlen Szemekbe zárt titkok Jessica Cobbjának drámáját.
A halálos rákbetegséggel küzdő rendőrfőnök, Willoughby karaktere jelenetről jelenetre rétegződik a szemünk előtt. Tragédiája hatványozott, hiszen betegsége mellett a hivatásbeli kudarca, valamint a családjától való nehézkes búcsú is kínozza, amit csak tetéznek a plakátok. De az extrém nyomás mellett is meg tudja őrizni méltóságát – mint a Dixonnak írt leveléből kiderül – a szeretetre és az alázatra alapozva. Ezzel ő a film egyik legszebb, ugyanakkor legtragikusabb momentuma. Woody Harrelson pedig nagyot alakít a szerepében.
A film leginkább ellentmondásos figurája azonban a Sam Rockwell által bravúrosan megformált Jason Dixon, az ellenszenves, dührohamokkal küzdő rendőr, aki a leglátványosabb karakterfejlődésen megy át a film során. Nemcsak egyszerű nézőpontváltozáson megy keresztül, hanem emberileg és erkölcsileg is megnő a történet végére. Ő az egyetlen, aki által visszaköszön a megbocsátás erénye. A mellékszereplők közül a Mildred fiát alakító Lucas Hedges mellett Peter Dinklage érdemel említést, akit ugyan Mildred folyton mellőz, mégis tele van érzelemmel, önfeláldozással.
A pattogó, vitriolos párbeszédek pedig különleges, szénfekete humorral átitatott, azáltal drámaian bizarr keretbe foglalják az egész művet. Egyedül a Szemekbe zárt titkokhoz hasonló megdöbbentő, sokkoló befejezést hiányoltam, mely feltette volna az i-re a pontot, és lezárta volna az Angela Hayes halála óta zabolázatlanul hömpölygő gyűlölet, önvád és tehetetlen agresszió szálait, felmentést adva ezzel a karaktereknek a terheik alól, és biztosítva számukra a tiszta lappal való újrakezdés lehetőségét.
Összességében a Három óriásplakát... egy olyan merész alkotás, mely csak ritkán készül el, és az emberi psziché olyan rejtett mélységeibe való alámerülést nyújt, melyet csak ritkán mernek feltárni a filmvásznon, ezért edzett gyomor szükséges a megemésztéséhez, de mindenképp megéri, hiszen jó adag emberismerettel is gazdagodhatunk a végére.
Több hónapja már annak, hogy Mildred Hayes lányát brutálisan meggyilkolták, a rendőrség mégsem haladt előrébb a nyomozással. Megelégelve mindezt, az asszony merész... több»
Szereplők: Woody Harrelson, Peter Dinklage, Sam Rockwell, Frances McDormand, Abbie Cornish
