Filmkritikák

57 10x10  (2017)

4/10
2018. 11. 15.
"Azt veszem észre, hogy Luke Evans a nagyobb mozifilmek mellett néha bevállal sokkal kisebb produkciókat is, gondolom, amolyan poénból, a stresszt levezetendő, hiszen elvileg egy kis költségvetésű mozik nem járnak annyi forgatási gonddal, jobb esetben." több»

57 A bosszú  (2017)

7/10
2018. 11. 15.
"El lehet azon filozofálgatni, hogy az emberiség vajon megérett-e a pusztulásra, ha tudjuk, hogy filmes műfajok között olyanokat is találunk, amit gyűjtő fogalomként úgy neveznek: rape and revenge filmek. Ami nem jelent többet, mint erőszak, utána bosszú.
Szögezzük le, hogy ez a műfaj nem új keletű, nem most járatták a csúcsra. Még az is lehetséges, hogy nem kedveled ezt a műfajt, mégis találkoztál néhány képviselőjével." több»
5/10
2018. 11. 15.
"Aki olvasta a könyvet, annak az is feltűnhet, hogy ez a feldolgozás mennyire elüt az eredeti műtől és annak mondanivalójától." több»

57 Anon  (2018)

6/10
2018. 11. 12.
"A baj, hogy ebből a lírai rendezőből mostanra mintha semmi sem maradt volna. Niccol mestere a hangulatfestésnek, ami a hideg jövőképeket illeti, sőt, "A fegyvernepper - Lord of War (2005)" bizonyította, hogy egy hagyományosabb történetmesélésre is képes, kikacsintásokkal, humorral, az "Anon" azonban egy félresikerült darab, ami a szórakoztatást illeti, hiába a koncepció része, hogy a világ, amelyben a történet játszódik, egy végtelenül steril és neurotikus univerzum." több»

50 Mute  (2018)

6.5/10
2018. 11. 12.
"Aki nem szereti a lassú folyású drámákat, az kerülje a filmet. Aki viszont kedveli Duncan Jones világát és a főszereplőket, azoknak egyszer elmegy kategória. Persze szerintem. Neked lehet, hogy a kedvenc mozid lesz." több»
6.5/10
2018. 11. 12.
Megtekintés: Néha érdemes egy-egy poros filmből Remake-et készíteni, de vajon az 1974-es "Bosszúvágy - Death Wish" az a film?

1974-ben már nem számított újdonságnak az a fajta bosszúfilm, amit a "Bosszúvágy" képviselt, hiszen hasonló darabok már készültek a hatvanas években is. Lásd.: Halálfejesek (1967) több»

81 A hely  (2017)

7.5/10
2018. 11. 12.
"Genovese ereje abban áll, hogy egy egy-helyszínes kamaradrámát tud elmesélő eszközeivel kifejezetten jó moziélménnyé "szélesíteni" Tudjuk, hogy egy leginkább színházi darabnak megfelelő filmet látunk, de mégis, a játék, a történet miatt olyan, mintha kitekintenénk a világra. Talán nem véletlen, hogy Genovese remek drámáját több ország átvette, hogy saját változatot készítsen belőle." több»
9/10
2018. 11. 10.
"Nagyon ritka érzés az, amit a film megtekintése közben éreztem, annyi szir-szart néztem össze negyven évem alatt. Félelmet. Belső, gyomorban fortyogó, halkan bizsergető félelmet." több»
"Kedvelem Gene Wilder-t, pedig színészi kvalitásairól néhány vígjátéktól, paródiától eltekintve nem nagyon tudtam meggyőződni." több»
5/10
2018. 11. 10.
"Egy biztos; Steve Martin ugyan gondolkodó ember, itt mégis kicsit úgy éreztem, hogy a szabad döntéssel kicsit szembeállítja a sorsszerűséget, amely itt például egy öntudatra éledt világító jelzőlámpában ölt testet. De az is lehet, hogy Los Angeles szimplán az a város, ami jobban tudja, mire van szükséged, mint te magad..." több»