A Helluva Boss webszéria alkotója, Vivienne „VivziePop” Medrano még 2019-ben tette közzé egy másik, ugyanabban a fiktív univerzumban játszódó animációs musical-sorozat, a Voltvalaki Hotel (Hazbin Hotel) pilotját. Ez utóbbi azonban csak most, évekkel később valósulhatott meg sorozat formájában: idén januárban debütált az első évad az Amazon Prime Videón. A végeredményre alapvetően megérte várni, de azért vegyül némi csalódás is az élménybe. több»
Saoirse Ronan és Paul Mescal sem képes megmenteni a Foe-t (magyarul A látogató) önmagától, remek játékuk elveszik a zavarosság tengerében, hogy a nagy befejezésre már nagyon unjunk mindent. több»
Ezúttal sorozat formájában, a kisképernyőn elevenedett meg Rick Riordan ifjúsági fantasy könyve, A villámtolvaj, azaz a népszerű Percy Jackson és az olimposziak regényfolyam első kötete. Az új adaptáció – amelyet maga az író és felesége is felügyelt executive producerként – az eredeti műtől és a filmes változattól is sokban eltér, ami kifejezetten előnyére válik. több»
Tavaly decemberben jelentkezett új évaddal a brit krimisorozat, a Slow Horses. A Gary Oldman főszereplésével készült kémthriller fordulatos, izgalmas és hamisítatlanul brit. több»
A Reacher 2. évada mit sem vesztett darálhatóságából. Az előzmény meglepetés-faktora és bája azonban már némileg megkopott. A sorozat erényei pedig nem képesek már tökéletesen elfedni annak hibáit. De még így is bőven szórakoztató maradt. több»
Immár 4. évadával jelentkezett az Apple TV+ sci-fi sorozata, az űrkutatásnak egy alternatív történetét bemutató For All Mankind. Legújabb részeiben a széria új vizekre evezett, de legfontosabb erősségét megtartotta. több»
A 2022-es Elvis film után egy újabb alkotás foglalkozik a Királlyal. Sofia Coppola tavalyi filmje Priscilla Presley, Elvis felesége szemszögéből mutatja be, milyen is volt az élet az a rock’n’roll királyának feleségeként. A Priscilla egy meditatív, lassú folyású alkotás egy fiatal lány nehézségeiről egy mérgező kapcsolatban. Felnövéstörténet, és Elvis egy teljesen más oldalának bemutatása. több»
Kíméletlen, nyomasztó, félelmetes és zavarba ejtő. A hó társadalma az elmúlt évek leghatásosabb katasztrófa/túlélő filmje, miközben – öntudatlanul is – érdekes kérdéseket vet fel az önnön létjogosultságáról. több»
Kristoffer Borgli az Álmaid hőse (Dream Scenario) esetében sem merészkedett túl messzire első filmje témáitól és jellegzetességeitől. A Rosszul vagyok magamtól után azonban egy szürreálisabb darabbal jelentkezett, amiből felfelé kilóg Nicolas Cage jelenléte. Az Álmaid hőse egyszerre kacagtatóan vicces, fájdalmasan kínos, de mégis szomorú és keserédes karakterdráma. több»
81 Voltvalaki Hotel (2024)