TOP10: Egy netflixes vígjátékra kattantak rá a hazai nézők, de Gosling-Blunt duója is nagyot ment (17. hét, 2024)

Elég vegyes a kép az e heti toplistán, amelyen azt szoktuk megmutatni, hogy olvasóink mely filmekre voltak a legtöbben kíváncsiak. A mostani lista élén a Netflix új vígjátéka áll, amely tipikus példája annak, hogy hiába kíváncsi valamire a döntő többség, attól még nem biztos, hogy az jó film.

Elnézve a kritikákat, a Cukormáz nélkül nélkül remek példa erre, hiszen meglehetősen negatív a fogadtatása, mégis a legtöbben erre kerestek rá a mögöttünk hagyott héten. A második helyre Ryan Gosling és Emily Blunt újdonsága, A kaszkadőr futott be, míg a harmadik legkeresettebb a Játsszunk gyikosost! lett, amelyben néhány tini vidéki bulija vesz csúnya fordulatot.

A negyedik legkeresettebb film A majmok bolygója: A birodalom, amely a jelek szerint remek folytatása a bő tíz éve újraindított franchise-nak. Az ötödik helyre A rólad alkotott kép című dráma futott be Anne Hathaway főszereplésével.

A Barbár a Disney+-on már évek óta elérhető, de most a Netflix kínálatába is bekerült, ezért újra felkapták, így került a hatodik helyre a listán. Mögötte a mozikban futó vámpíros horror, az Abigail lett a hetedik.

A nyolcadik helyen Nicolas Cage tavalyi horrorvígjátéka, az Álmaid hőse végzett, amely most már a Telekom TVGO előfizetőinek is elérhető. Mögötte az Emlékezetes nászút című török romantikus vígjáték lett a kilencedik, míg a lista aljára a Gyönyörű lázadó című zenés életrajzi dráma fért még oda.

#10

dráma | életrajzi | zenés

Netflix

Egy harmincéves történet Giannáról a gyermekkortól, életének és pályájának gyökereitől kezdve egészen a felszenteléséig, egy olyan fordulóponton át, amely életét két... több»

Egy harmincéves történet Giannáról a gyermekkortól, életének és pályájának gyökereitől kezdve egészen a felszenteléséig, egy olyan fordulóponton át, amely életét két részre vágja, olyannyira, hogy azt tekintik igazi születésének: az 1983-as év.
#9

romantikus | vígjáték

Netflix

Egy friss házaspár a nászútjukon döbben rá, hogy valójában teljesen különbözőek. De vajon az ellentétek vonzzák egymást? több»

Egy friss házaspár a nászútjukon döbben rá, hogy valójában teljesen különbözőek. De vajon az ellentétek vonzzák egymást?
#8

28 Álmaid hőse  (2023)

(11) (5)

horror | vígjáték

Cinego | Telekom TVGO

Mi lenne, ha hirtelen mindenki felismerne az utcán? Ez az a helyzet, amelyben Paul (Nicolas Cage), egy biológiaprofesszor, aki meglehetősen hétköznapi családi életet élt. Most úgy... több»

Te mit tennél, ha hirtelen mindenki felismerne az utcán? Ez történik a biológiaprofesszor Paullal (az Oscar-díjas Nicolas Cage), aki eddig meglehetősen szürke családi életet élt. Úgy érezte, karrierje zsákutcába került, és folyamatosan frusztrálták a kollégái sikerei. A hírnév most mégis utoléri, de nem a végre-valahára megírt könyvének, hanem annak köszönhetően, hogy Paul egyre több ember álmában tűnik fel. Olyanok is vele álmodnak, akikkel korábban sohasem találkozott. Az eleinte bosszantó, majd egyre imponálóbb helyzetből pokoli tortúra lesz, amikor Paul a rémálmok lidércévé változik, és a rajongói ellene fordulnak.
#7

70 Abigail  (2024)

(12) (3)

horror | thriller

Mozikban

Néha a gyerekek egészen szörnyűek tudnak lenni. Miután egy kétbalkezes bűnözőkből álló banda elrabolja egy prominens alvilági figura 12 éves lányát, az 50 millió dolláros... több»

A gyerekek néha olyan rémesek. Miután egy csapat botcsinálta bűnöző elrabolja egy nagyhatalmú alvilági figura 12 éves balerina lányát, csak annyit kell tenniük az 50 millió dolláros váltságdíj begyűjtéséhez, hogy egy éjszakán át vigyáznak a kislányra. Ám az elhagyatott villában a gyerekrablók egymás után kezdenek eltünedezni, és rémületük egyre fokozódik, amikor rájönnek, hogy nem egy átlagos gyerekkel vannak összezárva…
#6

66 Barbár  (2022)

(25) (7)

horror | thriller

Disney+ | Netflix | Telekom TVGO

Egy fiatal nő állásinterjúra érkezik a városba. Késő este érkezik meg az apartmanhoz, amit tévedésből duplán foglalták le, egy idegen férfi lakik ott. A nő megérzése... több»

Egy fiatal nő késő este érkezik meg a városba egy állásinterjúra, de a bérelt lakásban kiderül, hogy azt már más is lefoglalta tévedésből, az idegen férfi már a helyszínen is tartózkodik. Minden aggodalma ellenére a nő úgy dönt, hogy marad éjszakára, de hamarosan rá kell döbbennie, hogy sokkal nagyobb veszély fenyegeti, mint a ház másik vendége.
#5

dráma

Amazon Prime Video

Sophie, a 40 éves elvált anya dacol a hőséggel, hogy lányával együtt elmenjen Coachellára, miután apja lemondja a közös utazásukat.

A történet középpontjában Solène (Anne Hathaway), egy 40 éves egyedülálló anya áll, aki váratlan románcot kezd a 24 éves Hayes Campbellel (Nicholas Galitzine), a világ legmenőbb fiúbandája, az August Moon énekesével. Amikor Solène-nek be kell ugrania, hogy kísérje tinédzser lányát a Coachella zenei fesztiválra, miután exe az utolsó pillanatban lelép, véletlenül találkozik Hayes-szel, és azonnal pattan köztük a szikra. A kettejük között heves románc veszi kezdetét, de nem telik el sok idő, mire Hayes szupersztár státusza elkerülhetetlen kihívások elé állítja a kapcsolatukat, és Solène hamarosan rájön, hogy a reflektorfényben való élet több lehet, mint amire számított.
#4

akció | kaland | sci-fi

Mozikban

Sok évvel a legutóbbi események után számos majomtársadalom alakult ki az oázisban, ahová Caesar vezette társait. Eközben az emberek rejtőzködve élnek. A majomklánok egy... több»

Több nemzedékkel Caesar után a harmóniában élő majmok jelentik a domináns fajt a bolygón, míg az emberek arra kényszerültek, hogy rejtőzködve éljenek. Mikor egy új, zsarnoki majomvezér hozzálát birodalma kiépítéséhez, egy fiatal majom viszontagságos útra indul, ami során kénytelen lesz kétségbe vonni mindent, amit a múltról tud, és olyan döntéseket hozni, amik egyaránt meghatározzák majd majmok és emberek jövőjét.
#3

45 Játsszunk gyikosost!  (2022)

(9) (36)

horror | thriller | vígjáték

Max | Netflix

Amikor néhány gazdag tini partit szervez egy távoli családi kúriában, a buli nagyon hamar halálos kimenetelűvé válik.

Néhány tini egyikük vidéki villájába vonul, hogy egy kicsit kieresszék a gőzt. Odakint vihar tombol, elmenni nem lehet, de nem is akarnak, amíg van pia és drog. Amikor azonban egy kisebb balhé és egy gyilkosos játék után a társaság rábukkan egyikük átvágott torkú hullájára, a korábbi móka helyét a gyanakvás és rémület veszi át.
#2

73 A kaszkadőr  (2024)

(19) (7)

akció | dráma | vígjáték

Mozikban

Colt Seavers (Ryan Gosling) egy kaszkadőr a balesete után új esélyt kap, amikor visszahívják egy filmes projekthez. Itt találkozik egy korábbi munkatársával (Aaron Taylor-Johnson),... több»

Hősünk kaszkadőr, és mint mindenkit a kaszkadőrközösségben, őt is felrobbantják, lelövik, elütik, kidobják ablakokon és leejtik magas helyekről, a mi szórakoztatásunkra. És most, frissen felépülve egy balesetből, ami kis híján véget vetett a karrierjének, a munkásosztály hősének meg kell találnia egy eltűnt filmsztárt, ki kell bogoznia egy összeesküvést, és meg kell próbálnia visszanyerni élete szerelmét, miközben a napi melóját is el kell végeznie. Mégis, mi ne ütne ki balul? A való életben is kaszkadőr David Leitch, olyan kasszasikerek rendezője, mint A gyilkos járat, a Deadpool 2, az Atomszőke és a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, és olyan sikerek producere, mint a John Wick, a Senki és a Vérapó, most megrendezte az eddigi legszemélyesebb filmjét, ezt a fergeteges, dinamikus, sztároktól hemzsegő akcióthrillert, ami egy szerelmes levél az akciófilmekhez és az akciófilmeket készítő, keményen dolgozó és alulértékelt stábokhoz. Az Oscar-jelölt Ryan Gosling (Barbie, Kaliforniai álom, Drive - Gázt!) alakítja Colt Seaverst, a viharvert kaszkadőrt, aki egy éve otthagyta a szakmát, hogy a testi és lelki felépülésére koncentráljon. Most visszahívják egy gigantikus költségvetésű hollywoodi filmbe, amit az exe, Jody Moreno rendez, akit az Arany Glóbusz-díjas Emily Blunt (Oppenheimer, A Quiet Place a Hang nélkül filmek, Sicario) játszik. Ám a produkció sztárja, Tom Ryder (az Arany Glóbusz-díjas Aaron Taylor-Johnson; A gyilkos járat) eltűnik, és miközben a film könyörtelen producere (az Emmy-díjas Hannah Waddingham; Ted Lasso) megpróbálja a sztár eltűnését titokban tartani a stúdió és a sajtó előtt, Colt megcsinálja a film legelképesztőbb mutatványait, miközben igyekszik (mérsékelt sikerrel) visszalopni magát Jody kegyeibe. Ám ahogy a sztár eltűnésének rejtélye egyre mélyül, Colt egy olyan vészjósló bűntény kelepcéjében találja magát, amely egy bármilyen kaszkadőrmutatványnál veszélyesebb szakadék felé sodorja hősünket…
#1

életrajzi | történelmi | vígjáték

Netflix

A Kellogg's és a Post gabonapehely-gyártók esküdt ellenségek. Versenyeznek egy olyan sütemény megalkotásáért, amely örökre megváltoztatja a reggeliről alkotott elképzeléseinket. több»

A Kellogg's és a Post gabonapehely-gyártók esküdt ellenségek. Versenyeznek egy olyan sütemény megalkotásáért, amely örökre megváltoztatja a reggeliről alkotott elképzeléseinket.