Netflix: 30 millió dollár megy a kukába, mégsem készül el a régóta várt fantasy

Nagyon úgy tűnik, hogy beletört a Netflix bicskája a készülő Masters of the Universe élőszereplős változatába.

A Variety magazin értesülése szerint a streamingszolgáltató leállította a projektet, amelybe már most 30 millió dollárt fektetett, ez az összeg pedig csak arra volt elég csupán, hogy megtartsák a jogokat és a két rendezőt, Adam és Aaron Nee-t.

A kultikus sorozat megfilmesítésével már több stúdió is, köztük a Sony és Warner is megpróbálkozott, ezek a projektek azonban rendre kudarcba fulladtak.

Az eredeti tervek szerint 200 milliót szántak volna a produkcióra, egyelőre viszont arról sincsenek hivatalos információk, hogy a film csupán kispadra került, a Netflix mindenesetre nem adott ki további közleményt ezt illetően.