Már az HBO Maxon: Ez a sztárokkal forgatott abszurd, sötét humorú vígjáték meg fog lepni
Néha jó csak úgy szabadon engedni a fantáziát, mert abból időnként egészen nyakatekert történetek sülnek ki. Mint például a 2015-ben mozikba került A homár,...
Egy nő a nemzet legkiválóbb fegyveres egységében? Miért ne? Bár Johanna nem az a kimondott rendőr alkat, de édesapja befolyásának hála felveszik a kiképzésre, ahol a fiatal lány felettese agyára megy. Frossiard ügynök hallani sem akar arról, hogy Johanna az ő egységében szolgáljon, ám meg… Több
Ez borzalmas. Hogy tudtak ekkora hulladékot összehozni? Annyira cikis volt, hogy megjelent bennem a szekunder szégyen érzése.
Bokrétába kötött elcsépelt poénok csokra Dany Boon 2017-es filmje. Hiába próbálkozok, ettől a színésztől egy legalább közepesre értékelhető filmet kifogni, eddig teljesen eredménytelenül. Egyedül azt nem értem, hogy ahol olyan komédiások születtek, m... Több
Dany Boon filmjeinek mindig örülök, szimpatikus vígjátékszínész, és sokszor adott a francia humorhoz egy kis pluszt. Az utóbbi években viszont nem stimmel vele valami. Finoman szólva is nem tud a középszerűségből kitűnni, pedig minden rá van bízva. F... Több
Láttam már pár filmet Dany Boontól, és egyik sem volt eget rengető, de mind a vállalható kategóriába tartozott. Ez most megváltozott. A Raidben semmi humor nincs, csak idétlenkedés. A történet is béna, teljesen kiszámítható. Ráadásul ez a nő halál id... Több
A film 4 683 590 forintos bevételt termelt Magyarországon. A hazai mozik összesen 3 276 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
A rendező, Dany Boon egy interjúban elmondta, hogy a filmje egyszerre tisztelgés Jean-Paul Belmondo és azon francia thrillerek előtt, melyek inspirációt nyújtottak az amerikai filmeseknek.
A 2015-ös párizsi terrortámadások után a francia hatóságok nem engedélyezték a stábnak, hogy az utcákon forgassanak katonai egyenruhában. Ezért néhány akciójelenetet végül Belgiumban forgattak le.
Dany Boon és a forgatókönyvíró, Sarah Kaminsky sok energiát fordítottak arra, hogy hitelessé tegyék a filmet. Ennek érdekében személyesen találkoztak a francia nemzeti rendőrség elit egységének vezetőjével, Jean-Michel Fauvergue-vel.
A stáb eredetileg Brüsszelben is forgatott volna, azonban a 2016-os márciusi terrorcselekmények után lefújták, illetve elhalasztották a munkálatokat a belga fővárosban. A forgatást végül 40 kilométerre Brüsszeltől fejezték be.