Nem vállalja túl magát, azt kapjuk amit a trailer ígér: egy jó kis véres szórakozást. A 18-as karika nem csak dísznek van a plakáton, a film rendesen megdolgozik érte, ami számomra egy nagy piros pont. A játékidő sem vállalhatatlan, a 90-es éveket megidéző 90 percre lehet számítani.Tökéletes kikapcsolódás egy fárasztó munkanap után vagy egy esős délutánra. Több
A Renfield bátor vállalása, hogy kicsit más szemszögből dolgozza fel a Drakula mítoszt. A vérszomjas gróf ezúttal mellékszerepbe kerül, hogy famulusa mesélhessen sanyarú sorsáról förtelmes főnöke mellett. A film azonban egy ponton a főszereplőjéhez hasonló identitásválságba kerül. Nem tudja eldönteni, hogy a számos beemelt cselekményszálból és hangulatból melyiket is fejtse ki igazán. Részben horrorkomédia, részben akció-vígjáték, részben pedig önsegítő terápiás film – miközben egyikben sem tud kiteljesedni. Több
Nicolas Cage Drakulája véresen egyszerű és szórakoztató
Nicolas Cage az 1988-as A vámpír csókja után ismét vérszívósat játszik és ezúttal Drakula gróf bőrébe bújik. A Renfield című véres műfajkavalkádban azonban csak a másodhegedűs szerepe jut neki: helyette szolgája kerül a középpontba. Több
A klasszikus szörnyhorrorok stúdiója, a Universal újra és újra megpróbál életet lehelni régi monstrumaiba, és bár a Drakula-mítoszt kreatív módon felelevenítő Renfield alapvetően jó ötlet, a megvalósítása már több sebből vérzik. Több