

Az ezt megelőző, minden tekintetben elszállt James Bond-film, a Holdkelte után a producerek úgy gondolták, hogy Bondnak ebben a filmben „vissza kell térnie a Földre”. Folytatásként egy keményebb, realisztikusabb és fordulatosabb sztorit kapunk tehát, ahol Bond nem egy csodakütyükkel operáló szuperhős, hanem hús-vér karakter, akinek elsősorban az eszét kell használnia ahhoz, hogy a rengeteg szorult helyzetből kikerüljön. Különösen tetszett, hogy kedvenc kémünk ezúttal nem egyedül rendez le egy szakasznyi felfegyverzett ellenfelet, hanem a nagyobb akciókhoz szövetségeseket gyűjt, és másokkal, csapatban is képes szorosan együttműködve dolgozni. Tetszett még a Carole Bouquet által játszott Bond-lány karaktere is: végre egy határozott és intelligens nő, aki minden tekintetben partnere a főhősnek. Mindezen erények ellenére sajnos ez a film is tele van hibákkal: a rendező, John Glen mintha nem minden esetben tudta volna, hogy most thrillert, vígjátékot vagy akciófilmet készít; a poénok rengetegszer erőltetettek; a zárójelenet pedig különösen szégyenletesre sikerült. Így a Szigorúan bizalmas csupán egy jó és nézhető James Bond-mozi lett, pedig kicsivel több odafigyeléssel akár a franchise egyik klasszikusává is válhatott volna.
A röhejes nyitójelenet és néhány komolytalan szál (pl. a korcsolyáslány 3 perc után belezúg Bondba) mellett egy nem rossz rész, az akciók rendben vannak, korrekt a fordulat is, Columbo figurája pedig egy szórakoztató mellékszereplő.
Lois Maxvell és Roger Moore játéka is egyértelműen tetszik ebben az izgalmas, sodró lendületű krimiben. Jó a sztori, szép a képi megvalósítás, és a színészek is rendben vannak.
A film összbevétele 194 900 000 dollár volt (imdb.com).
Több mint három évtizeden keresztül ez volt az utolsó Bond-film, amely Oscar-jelölést kapott.