Megjelent Jake Gyllenhaal első könyve, és a műfaján meg fogsz lepődni

Megjelent Jake Gyllenhaal és Greta Caruso első közös gyerekeknek szóló könyve The Secret Society of Aunts and Uncles címmel (Nagynénik és nagybácsik titkos társasága), amely még egy finom utalást is tartalmaz a színész legnagyobb filmes kudarcára.

A történet egy 10 éves feltörekvő táncost követ, aki nagybátyjával kalandra indulnak, a kötet illusztrátora, Dan Santat pedig még egy finom utalást is elrejtett benne. Abban a mozzanatban, amikor hősünk épp közönség előtt készül előadni, a nézők soraiban valakinél egy A perzsák címmel ellátott műsorfüzet látható, amely a Gyllenhaal főszereplésével készült Perzsia hercege filmre utal.

A produkció a Disney egyik legnagyobb bukásának számít, ráadásul “fehérmosással” vádolták meg a stúdiót Gyllenhaal castingolása miatt. 

“Ez Dan Santat volt. Ő csempészte bele a nyomtatás előtt, és én ezt nem hagytam jóvá. Nem tudom, honnan jött ez az egész” - fűzte hozzá nevetve Jake Gyllenhaal az Entertainment Weekly magazinnak adott interjúban.

“Dan szereti beletenni a humoros részeit, még a nevemet is rosszul írta a hátulján, és egy post-it-et kellett tennem, aminek a végén két A betű volt” - tette hozzá a színész, majd azt is elmondta, hogy számára hatalmas tanulsággal bír Perzsia hercege

“Sok időt töltök azzal, hogy megpróbálom nagyon átgondoltan választani a szerepeket, amelyeket kiválasztok, és azt, hogy miért választom őket” - Gyllenhaal.

akció | fantasy | kaland

Dastan (Jake Gyllenhaal), az utcagyerekből királyi sarjjá vált herceget nevelőapja meggyilkolásával hyanúsítják, amiért menekülnie kell. Összefog Taminával (Gemma Arterton),... több»