Ma ünnepli negyvennyolcadik születésnapját Penélope Cruz, ez alkalomból pedig össze is gyűjtöttük a tíz legjobb filmjét.
Penélope Cruz Sánchez Madridban, Spanyolországban született 1974. április 28-án. Édesanyja, Encarna Sánchez fodrász, édesapja, Eduardo Cruz autószerelő. Két fiatalabb testvére van, Mónica, aki szintén színésznő, és Eduardo, aki énekes lett.
Penélope fiatalkorában nem vágyott színésznői karrierre, sokkal jobban vonzotta a tánc: évekig tanult klasszikus balettet a Spanyol Nemzeti Konzervatóriumban és New Yorkban.
A filmszakma kamaszkorában Pedro Almodóvar hatására kezdte el érdekelni. Meghallgatásokra kezdett járni és ügynököt keresett, ám fiatal kora miatt sok helyről elutasították, végül 1989-ben, 15 éves korában sikerrel járt. Egy tehetségkutató ügynökség a szárnyai alá vette, és Cruz több klipben és tévéműsorban is feltűnt. A filmes debütálás sem váratott sokat magára, 1992-ben szerepet kapott az El laberinto griego című filmben.
Cruz nevét a Sonka, sonka (1992) kapcsán ismerte meg a szakma, de még ugyanebben az évben az Oscar-díjas Belle epoque (1992) című filmben is feltűnt, majd sorra kapta a szerepeket spanyol és olasz filmekben.
1997-ben lehetőséget kapott, hogy együtt dolgozzon Pedro Almodóvarral a Eleven hús (1997) című filmben, majd megkapta az Nyisd ki a szemed (1997) egyik szerepét. A spanyol film 8 Goya-díjat nyert, azonban a közönség körében nem aratott osztatlan sikert. Az alkotást néhány évvel később Cameron Crowe újrarendezte (Vanília égbolt – 2001). A főszerepet ismét Cruz kapta, filmbéli partnerét Tom Cruise alakította.
Penélope első angol nyelvű szerepét a The Hi-Lo Country (1998) című filmben kapta, majd főszerepet játszott az Álomlány (1998) című drámában, alakításáért Goya-díjat kapott.
Karrierjében az áttörést Pedro Almodóvar Mindent anyámról (1999) című filmjének köszönheti, amely már a tengerentúlon is sikert aratott. Ezt követően olyan filmekben kapott szerepet, mint a Terítéken a nő (2000), a Vad lovak (2000) Matt Damonnal, és a Betépve (2001) Johnny Deppel.
Pályafutása az ezredforduló után is töretlen maradt, játszott Nicolas Cage-dzsel a Corelli kapitány mandolinja (2001) című filmben, a Tulipános Fanfan (2003) és a Gothika (2003) című alkotásokban, majd Salma Hayek partnereként leforgatta a Las Bandidas (2006) című kalandfilmet.
Cruz a közönségsiker mellett a szakmai elismerést is megkapta: a Pedro Almodóvar rendezésében bemutatott Volver (2006) már Oscar-jelölést hozott neki, majd Woody Allen Vicky Cristina Barcelona (2008) című filmjében nyújtott alakításáért megkapta az Akadémia aranyszobrát.
2012-ben és 2013-ban mindkét rendezővel alkalma volt újra együtt dolgozni a Rómának szeretettel (2012, Woody Allen) és a Szeretők, utazók (2013, Pedro Almodóvar) című filmek forgatásán.
Játszott továbbá a pozitív kritikai fogadtatásban részesült Kilencben (2009), és a népszerű kalandfilm sorozat utolsó részében, A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (2011) című produkcióban. Legutóbb A jogász (2013) című alkotásban láthattuk. 2016-ban a Zoolander 2-ben bukkant fel, majd Javier Bardem mellett látható volt az Escobar című film főszerepében. 2018-ban a Mindenki tudja című filmben szerepelt, a következő években pedig olyan nagysikerű produkciókban vállalt szerepet, mint a Fájdalom és dicsőség, Párhuzamos anyák, melyért ismét Oscar-díjra jelölték, az Út a díjesőig és a 355.
Cruz 2007-ben kezdett el randizni Javier Bardemmel, akivel 2010-ben összeházasodtak. Két gyermekük született, Leonardo és Luna.
53 Mindent anyámról (1999)
(5) (1)
Egy görög mondás szerint csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét. Manuelára nem igaz ez a mondás. Azon az estén, mikor egy autó halálra gázolja... több»
Szereplők: Penélope Cruz, Bette Davis, Thelma Ritter, Celeste Holm, Anne Baxter
58 Sonka, sonka (1992)
(4)
dráma | romantikus | szatíra | vígjáték
Silvia, a fiatal bájos lány, édesanyjával és öccsével egy autópálya melletti spanyol kisvárosban él. Az anya a helyi bordélyház vezetéséből próbálja eltartani a családot.... több»
Szereplők: Penélope Cruz, Javier Bardem, Jordi Mollà, Stefania Sandrelli, Anna Galiena
64 Nyisd ki a szemed (1997)
(4) (4)
César egykor vagyonos férfi volt, a nők a lábai előtt hevertek és gondolkodás nélkül szórta a pénzt. Amikor barátnője tudomást szerzett arról, hogy César mást szeret,... több»
Szereplők: Penélope Cruz, Eduardo Noriega, Najwa Nimri, Fele Martínez, José Ángel Egido
78 Megtört ölelések (2009)
(3) (1)
dráma | romantikus | thriller
Cinego
Egy férfi, két személyiség. Harry Caine történeteket, forgatókönyveket ír. Eredeti neve azonban Mateo Blanco, ilyen néven filmeket rendez. 14 évvel ezelőtt egy szörnyű... több»
Szereplők: Penélope Cruz, Agustín Almodóvar, Rossy de Palma, Carmen Machi, Lola Dueñas
72 Kilenc (2009)
(2)
dráma | musical | romantikus
Guido Contini középkorú és nagyon híres filmrendezõ, aki egyszerre kerül magánéleti és szakmai krízisbe. Rengeteg nõ van az életében, akik között egyensúlyozni próbál,... több»
Szereplők: Nicole Kidman, Penélope Cruz, Marion Cotillard, Judi Dench, Kate Hudson
73 Vanília égbolt (2001)
(27) (10)
fantasy | misztikus | romantikus | sci-fi | thriller
David Aamesnek bejött az élet, gazdag, fiatal, jóképű, és neki mindent szabad. Mikor elcsábítja legjobb barátjának kedvesét, egy autóbaleset véget vet addigi életének. Arca... több»
Szereplők: Tom Cruise, Cameron Diaz, Penélope Cruz, Kurt Russell, Tilda Swinton
73 Fájdalom és dicsőség (2019)
(11) (7)
Cinego
Salvador Mallo eljutott élete azon szakaszához, amikor az ember megáll, átértékeli az elmúlt évek történéseit, számot vet a döntéseivel, leltárt készít az évtizedeken át... több»
Szereplők: Penélope Cruz, Antonio Banderas, Leonardo Sbaraglia, Agustín Almodóvar, Raúl Arévalo
81 Volver (2006)
(4)
Cinego
A férje is faképnél hagyta, lelépett az egyik ügyfelével. Egy napon Sole felhívja Raimundát, hogy tájékoztassa őt a nénikéjük haláláról. Raimunda nagyon szerette az... több»
Szereplők: Penélope Cruz, Carmen Maura, Antonio de la Torre, Agustín Almodóvar, Lola Dueñas
79 Vicky Cristina Barcelona (2008)
(15) (6)
dráma | romantikus | vígjáték
Vicky és Christina, a két amerikai amerikai barőtnő Barcelónába utazik. Míg Vickyt a spanyol kultúra érdekli, a bohém Christina a boldogságot keresi. Amikor találkoznak a sármos... több»
Szereplők: Scarlett Johansson, Penélope Cruz, Javier Bardem, Patricia Clarkson, Rebecca Hall
78 Út a díjesőig (2021)
(8) (1)
Egy gazdag üzletember felkeres egy meglehetősen híres filmrendezőt, hogy támogassa őt egy nagy sikerű film elkészítésében, amely azt a célt szolgálná, hogy örökre... több»
Szereplők: Penélope Cruz, Antonio Banderas, Oscar Martinez, Manolo Solo, Irene Escolar