
Vélemények (8)
Kicsit úgy éreztem, hogy idegesítően túl vannak játszva a főszereplők szerepei, de amúgy szórakoztató, könnyed krimi-vígjáték. Várom a további részeket. Kicsit kiábrándító, hogy az A renitens nyomoz című sorozat egy-az-egyben koppintása, de a magyar ... Több
A szériát berendelők biztosra akartak menni, ezért Franciaország egyik legnépszerűbb sorozatának magyar verzióját készítették el, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az alapötlet közel sem eredeti, no és a megvalósítása sem eget rengető, de elfogadható, és alapjában véve még működik is. A séma rém egyszerű, míg a nyomozók saját módszereikkel nyomoznak, addig Renáta csak úgy odavet valamit, ami másnak nem jutott eszébe, vagy épp észrevett egy részletet, amit a többiek nem, esetleg eszébe jut egy olyan hétköznapi dolog, ami senki másnak. A vicces részek meg leginkább abból adódnak, hogy Renáta és a rendőrőrsön dolgozók tökéletes ellentétei egymásnak. Szóval ez a sorozat egy krimibe oltott vígjáték, amiben a krimiszál esetenként még jó is, viszont a vígjáték sokszor inkább nevetséges kínjáték. Semmiképp nem szeretném lehúzni a szériát, mert kis hazánkban ezt is meg kell becsülni, de csak módjával kell éltetni.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Tegyük fel magunknak a kérdést: mit várunk egy filmtől vagy sorozattól? Én több választ adnék, mert ez a hangulatomtól függ. Néha rákészülök egy nehéz filmre, hangolódom, és komoly mondanivalót várok. Máskor a sztori háttérbe szorulhat, és a látványé... Teljes kritika
Gyorsan ledarálható, kedves vígjáték, amiben van némi krimi is. Műfajilag leginkább a Lethal Weapon, az L.A.'s Finest és a Magnum P.I. sorozathoz tudnám hasonlítani. Egyik sem „must have” kategória, de kellemes kikapcsolódást jelent, a poénok jól elhelyezettek. Nem éreztem elfecsérelt időnek a megtekintését. 6/10.
Jól hozza a karaktert főszereplő vörös démonunk. Szórakoztató, érdekesek a különböző történetek is, megfelelő a játékidő, van íve az egyes részeknek. Jó sorozat! Ajánlom!
Legjobb krimikomédia! Várom a második évadot is. Egy gyerekkel és egy csecsemővel élő anya, avagy Renáta részt vesz a rendőrségi ügyben. Legjobb szereposztás és sorozat. Legjobb. Nézhető kategória.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Üde színfolt a magyar filmművészet palettáján. Bár francia az eredeti, nagyon jól sikerült átültetni még a humorfaktort is. Abszolút nem meglepő, hogy érkezett a folytatás. A karakterek mind hozzák a figurájukat, és a történések jól egyensúlyoznak a krimi-humor mezsgyén. A folytatás első két része szintén rendben van, bár mintha visszavettek volna a humorból, illetve pöttyet erőltetettnek hat időnként, viszont a krimi vonal cserébe kárpótol a szövevényesebb-csavarosabb történésekkel. Az egyik legjobb átvett mozi, bőven a jó kategóriában. Igazából nem, vagy minimális spoiler, hogy Reni szülei is belekerülnek, akiket stílszerűen GK valódi szülei fognak megszemélyesíteni.