
Vélemények (215)
Szép, látványos film.A története is rendben van, de szerintem túl hosszúra sikeredett. A hangulata meg elég szomorú volt. Romantikus, akció így írnám le. Második részt nem csinálnék belőle, remélhetőleg ők sem fognak.
HATALMAS pozitív csalódás volt számomra az Avatar. A több mint 2 és fél óra tényleg szinte elrepült, elejétől a végéig lekötött és mardéktalanúl magával ragadott a James Cameron által megteremtett világ. A film látványvilága tökéletes, látszik rajta, hogy nem kevés időt és pénzt őltek bele, de megérte.
Az, hogy gyönyörű a látványvilág az egyértelmű és kikezdhetetlen. Ezen kívül a sztori is rendben van, nem túl kacifántos az igaz kissé egyszerűnek mondható de szórakoztató. Nekem nagyon tetszett.
Számomra ez egy egyszer nézhető film, nagyot csalódtam benne. Nagyon kíváncsi voltam rá, mivel rengeteg jó dolgot hallottam róla, de sajnos nekem nem jött be. Persze nagyon jól meg van írva a története, és a látvány is elképesztő, de sajnos engem nem fogott meg túlságosan. :(
Sokáig a csapból is ez a film folyt :) Nekem is nagyon tetszik. Csodás a hely,gyönyörű a látvány.Szuperek a karakterek,nagyon jól megcsinálták ezt a Pandora világot,kicsit már talán álomszerű is lett.
Csodálatos film amit bármikor meg tudok nézni.Ahogy mesélik a történetet mintha egy mesét suttognának a fülembe elalvás elött.Hibátlan részletes látvány vilaggal mutatja meg Pandorát amit a technika csúcsa igazol. A szinészekből mindent kihoztak amit... Több
Számomra kissé csalódás volt ez a film. Látványra baromi jó volt, különösen 3D-be, de valahol kb. a közepénél én baromira elkezdtem unatkozni. Nem tudom megmondani pontosan miért, mert a sztori nem volt rossz, de talán túlságosan is elhúzták, nyújtották mint a mások rétest. Azóta nem mis néztem meg többet.
Hasonló filmek
Ez egy nagyon eredeti, izgalmas és kissé drámai film! Moziban nézve valami eszméletlen volt a látványvilága, csodálatosra sikerült az egész, ritkán látni ennyire kidolgozott filmet.
Nem vagyok vmi nagy 3D párti, de ennél a filmnél azt mondom, hogy érdemes volt így nézni. Elképesztően gyönyörű a film látványa, és az egész világ, a bolygó, a lények minden, amit Cameron vászonra vitt. A film története is rendben van, de persze semmi világmegváltó dologra nem kell gondolni.
Gyönyörű alkotás akármilyen szempontból is nézzük. A számok magukért beszélnek. Cameron csodálatosan gyönyörű világot kreált és a történet valami piszkosul el van találva. Én személy szerint nagyon szerettem minden tekintetben.
Elsők között volt az imax-es 3D-s filmek között, és a látvány tényleg egészen káprázatos volt, a sztori eredetiségén lehet vitatkozni, de összességében egy nagyon élvezhető korszakalkotó film, írta már más is, hogy visszahozza az élményt amiért érdemes moziba járni.
Lenyűgöző a film, többször is láttam és bármikor újra tudnám nézni! Nem a sztorin van a hangsúly, teljesen kiszámítható történet, hanem a látványos elemeken. Nagyon jó, egyedi karakterek vannak benne!
Talán életem leglátványosabb és leginkább meglepőbb filmje 3D ben! Mindenkinek ajánlom aki egy nem hétköznapi látványos filmre vágyik és van elég ideje és hangulata hozzá!