A film egy fiatal nőkből álló csoport történetét meséli el, akik betöréseket követnek el, hogy szembeszálljanak a nőkkel szemben támasztott elvárásokkal.

A film egy fiatal nőkből álló csoport történetét meséli el, akik betöréseket követnek el, hogy szembeszálljanak a nőkkel szemben támasztott elvárásokkal.
A címfelirat elmagyarázza, hogy a sorozat igaz eseményeken alapul, ám a történet annyira értéktelen, kiszámítható, nem inspirál semmilyen tudatos gondolatot, hogy ez a közlés sem kelt izgalmat és nem menti meg a produkciót. Egyes aspektusok mégis érdeklődést kelthetnek bennünk, így a 90-es évek nosztalgiája, a divat, a frizurák, az autók és minden utalás abból az időből, ami a filmben látható. Nincs pl. mobiltelefon, ami nagyban nehezítette akkoriban a felderítést, és ez a mai generációnak egyáltalán nem természetes. Üresek a párbeszédek, nincsenek karakterdinamikák, a lánybandában senki sincs, aki szimpatikus szerepet kapott volna, a szülők pedig csak enyhén tanácstalan gazdag pénztárcák. Vagyis a szellős történetben semmi sincs, ami némileg kárpótolná az ürességet. Nekem az operatőri munka is slampos, de ez legyen az én bajom. Sajnos a középszerűség karonfogva kíséri végig a nézőt mind a hat epizódon, a végén sem lepnek meg egy jó ziccerrel. A film jól illeszkedik a megannyi Netflix tartalom igen átlagos teljesítménye közé, ez is könnyű és hamar feledésbe merül.
A film izgalmas aspektusa, hogy nők irányítják. A rendező (Amanda Adolfsson) és az írók (Camilla Ahlgren, Sofie Forsman és Tove Forsman) is nők, és ez lehetővé tette, hogy a történetet női szemszögből beszélhessék el anélkül, hogy nyíltan belemerültek volna a prédikációba. Az alkotók nagy jelentőséget tulajdonítanak a nők közötti kötődésnek, a barátságoknak és a cicaharcos csapatnak való bedőlésnek. Az anyák, akik nélkülözték a házassági boldogságot és örömöt, a házasságukon kívül kerestek utakat, amit természetesen nem sokan tettek meg a múltban. Közel két évtizede anyaság után a nőknek vannak vágyaik, és ezeket elég jól feltárták a sorozatban.