
Filmkritika (6)
Egy-egy mondattal többet mondanak el ezekről, mint mások egy egész filmmel. A dialógusok hol könnyeden cinikusak, hol szívbemarkolóan érzelmesek, esetenként maróan gúnyosak. A jelenetek egy pillanat alatt váltanak szimpla beszélgetésből lélekemelően forradalmi hevületbe, majd kegyetlenül realistába, mégsem érezzük mesterkéltnek, sőt csak előremozdítják a cselekményt. Üresjárat szinte nincs is a filmben, minden mozzanatnak jelentősége van. Több
Mi a titka? Talán a sokértelműség. Melodráma, kalandfilm, sztárparádé, háborús sztori – meg mi még. Köztudott, hogy a forgatás során még a főszereplők se tudták, mi lesz a vége. Több
A Casablanca bár valóban egy kiváló film, messze nem hibátlan, és hiába múlta felül jócskán kortársait, a 30-40 évvel későbbi darabokhoz képest érződik rajta valamennyi kiforratlanság. Ugyanakkor szerencsére nem tartozik azok közé a művek közé, amelyeket ez jelentősen hátráltatna abban, hogy ma is átadják üzenetüket.
8/10 Több
8/10 Több
Mondanom sem kell, ismét beleszerettem az alkotásba, és azóta a Casablancához fűződő hűségem sokkal mélyebb és igazabb. Olyannyira, hogy - ez már rituálévá vált számomra - minden évben megtekintem legalább két-három alkalommal. És hiába láttam már ezerszer, voltaképpen minden egyes újranézés során gazdagodom valami apró, de annál örömtelibb és tanulságosabb felfedezéssel. Több
Hasonló filmek
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.