
Filmkritika (7)
Klasszikus kacatok, korszerű köntösben
Hollywoodban manapság egyre ritkábban látjuk, az alkotóknak itt mégis sikerült ráérezni, hogy a cselekménynek pontosan mely elemeit módosítva nem sérül az eredeti koncepció, és még a film értéke is nő. Bár közel sem tekinthető tökéletesnek, a Gyerekjáték kétségtelenül nem az, amire számítani lehetett. Több
A Gyerekjáték-sorozatot tehát rendkívül jó érzékkel újították meg, amely minden hibájával együtt egy kellemes csalódás. Több
A rendezés a játékidő nagyobb részében tudatos és magával ragadó, és ugyanez mondható el a történetvezetésről is. Több
Újból aprít a pszicho baba!
Összegzésül. Chucky még a kezdetekben egy stílusos slasher igazi rocksztárja volt, akinek vásznon való minden egyes felbukkanását fogcsikorgatva retteghettük, ám mára alaposan sikerült kiherélni ezt a figurát, aminek renoméját nem, hogy javítja ez az új verzió, hanem még inkább sikerül megtépáznia azt. Több
A Mark Hamill-Han Solo poén óriási, van itt némi Stranger Things utánérzés, ráadásul egy másik slasher ikon (Bőrpofa) is fontos szerepet kap. Félreértés ne essék, a végeredmény közel sem tökéletes, de azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes esélyt adni neki. Több
Mindent összegezve, én azt mondom, egy egész pofás másfél órát dobtak össze, ami azért a remake-ek, és a rebot-ok korszakában valljuk be, nem is olyan kis teljesítmény. Több
Ezt a babát már le kell selejtezni
Értékelés: 50/100 A végletekig lebutított történet egy olyan horrorfilm lett, amit csak azért néz meg az ember, hogy egy jót röhögjön, ez pedig elég egyértelműen negatív jelző a műfajban. Több
Hasonló filmek
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.