
Érdekességek (8)
A film összbevétele 117 300 000 dollár volt (imdb.com).
A filmet főleg az Illinois állambeli Hinsdaleban forgatták.
Leslie Nielsennek felkínálták Wilson úr szerepét, de el kellett utasítania, mert a Szörfös nindzsák (1993) elkötelezettje volt.
Mason Gamble a forgatás során két fogát is elvesztette, emiatt pedig a film befejezésééig műfogakat kellett hordania.
Mr. Wilson a film egy pontján tesz egy utalást arra vonatkozóan, hogy ő 1925-ben öt éves volt. A való életben Walter Matthau valóban 1920-ban született.
Közel 20 ezer gyereket hallgattak meg Dennis szerepére. Közülük tízet választottak ki, s az alapján döntöttek, hogy hogyan tudnak Walter Matthau-val együtt játszani. Végül Mason Gamble lett a befutó.
Hasonló filmek
Christopher Lloyd elmondása szerint azután a jelenet után, amikor karaktere feltűnik a színen és elveszi Gunther almáját egy késsel, és megeszi azt, a fiatal színész Hank Johnston annyira megijedt Lloydtól, hogy nem akart többé közel menni hozzá az egész forgatáson.