
Érdekességek (11)
A film összbevétele 593 742 730 dollár volt (imdb.com), míg a magyarországi piacon 325 806 762 forintot termelt. A hazai mozik összesen 203 871 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
A film első előzeteséből kiderült, hogy a korábbi Halálos iramban filmek egyik főszereplője, Han (Sung Kang) a feltételezésekkel ellentétben mégsem halt meg. A karaktert a Halálos iramban 6. stáblista utáni jelenetében ölte meg (legalábbis eddig ezt hitték a rajongók) a Jason Statham által alakított Deckard Shaw.
2020 márciusában röppent fel a pletyka, hogy a kilencedik részben Ben Stiller is feltűnik majd. A színész másnap cáfolta az értesüléseket, bár azt hozzátette, hogy örömmel vállalna szerepet a franchise-ban.
A 2015-ös Halálos iramban 7 után Jordana Brewsten ismét visszatér Mia Toretto szerepében.
Tyrese Gibson 2017. november 1-én azt nyilatkozta, hogy nem hajlandó Dwayne "The Rock" Johnsonnal újra együtt dolgozni. Sőt, a színész egészen odáig ment, hogy ha Jonhson szerepelni fog a filmben, ő nem vállalja a forgatást. Miután hivatalosan is kiderült, hogy Johson nem szerepel majd a kilencedik epizódban, Gibson aláírt a produkcióhoz.
2019 februárjában a Universal Pictures az eredeti premierdátumhoz képest hat héttel elhalasztotta a bemutatót, hogy a Halálos iramban 9 ne ugyanakkor debütáljon a mozikban, mint a 25. James Bond-film, a 007 Nincs idő meghalni.
Vin Diesel 2017. október 25-én egy élő Facebook-videóban jelentette be, hogy a Tokiói hajsza és a Halálos iramban 6 rendezője, Justin Lin foglalja majd el a direktori széket. Ugyanekkor árulta el azt is, hogy a franchise öt filmjében is a Mia Torettót alakító Jordana Brewster visszatér a kilencedik és a tizedik részben.
Hasonló filmek
Vin Diesel dublőre, Joe Watts 2019. júliusában súlyos fejsérülést szenvedett az egyik jelenet forgatásakor az angliai Leavesden Studios falai között.
A Halálos iramban 9 forgatása 2019. június 24-én kezdődött meg a Leavesden Studios falai között, Hertfordshire-ben, Angliában. A munkálatok november 11-én értek véget. További forgatási helyszínek: London, Thaiföld (Krabi, Ko Pha-ngan, Phuket), Georgia állam (Tbilisi).
A film első előzetesét a hollywoodi produkciók viszonylatában meglehetősen későn, mindössze négy hónappal a premier előtt, 2020. január 31-én tette közzé a Universal.
A Halálos iramban 9 vezeti fel a franchise fővonalának utolsó tervezett, tizedik részét, mely Vin Diesel tervei szerint két felvonásban érkezik majd a mozikba.