
Filmkritika (2)
Green Room
Annak ellenére, hogy soha nem lesz belőle egy klasszikus darab, amit szakírók rendre elő fognak venni elemzés céljából, az mindenképpen elmondható, hogy akinek sikerül ráhangolódnia, az egy igazán emlékezetes élménnyel fog gazdagodni, nem csak rövid-, de hosszútávon is. Több
Green Room (2016)
"A film előzetese után kíváncsi lettem erre a mozira és külön hozzátett picit, hogy ez volt szegény Anton Yelchin egyik utolsó filmes munkája, miután 27 évesen életét vesztette egy bizarr autóbalesetben - miközben nem is ült a kocsiban. A szereplők között még megtalálható egy másik Star Trek színész is, az amúgy nálam örök Xavier professzor, Patrick Stewart is." Több
Hasonló filmek
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.