
Filmkritika (10)
Halolaj
Azt hozza, amit elvárunk tőle, ügyesen lavírozik a két idősík között, jól adagolja az akciót, miközben kapunk egy kis lelkizést és filózgatást is, a CGI valósághű, a 3D működik. Több
Mikor a bálna visszabök
Thor és Abraham Lincoln rivalizálásának végére a Nagy Fehér Bálna tesz pontot a tenger szívében. Az Oscar díjas rendező, Ron Howard elénk tárja a Moby Dick eredettörténetét.
Agonizálás a borzalmak óceánján
Ron Howard mozija ideig-óráig látványos és izgalmas, ámbár csalódáskeltő, ugyanis az ígéretes kezdést követően olyan irányt vesz, amilyet inkább nem kellett volna. Több
Sikerült a Moby Dicket teljesen kilúgozni
Hollywoodi túlélőfilm, amihez mellesleg egy klasszikus szolgált alapul. Több
Akárhogy is próbáltam, nem tudtam rajta fogást találni, szájtátva néztem végig a két órát. Vétek lenne kihagyni, úgyhogy irány a mozi! Több
A gőg természetrajza
A tenger szívében annyi erkölcsi problémát sűrít alig két órába, hogy még akkor is hatna – talán nem csak azokra, akik szeretnek erkölcsi problémákkal bíbelődni –, ha ez a film lenne a lehető legrosszabban összerakott film. Több
Hasonló filmek
Howard dolgozata inkább csak kisebb botlásnak hat egy impozáns rendezői életműben.
Ron Howard Moby Dick eposza nem több, mint egy régi vágású kalandfilm - annak viszont nem is olyan rossz. 7/10
A tenger szívében nagyszerű történet, melyben találunk látványos cetvadászatot, izgalmas küzdelmet egy óriás bálnával és az emberi természetet próbára tevő viszontagságokat is, a legvégsőkig feszítve a teljesítőképesség határait. Chris Hemsworth alakítása elismerésre méltó és Ron Howard is kitesz magáért rendezőként, amivel nagyrészt feledteti - nálam legalábbis - a Han Solo film gyengeségét. Ajánlani tudom kalandfilm kedvelőknek és a történelem iránt érdeklődőknek. Értékelés: 80% Több
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.