
Filmkritika (3)
A sztori vérszegénységét jelzi, hogy a film nagyjából utolsó harmada már mind a fináléval telik el, addigra már pokoli lények és magukat tudósnak álcázó vatikáni kommandósok társaságában (komolyan). De akkor legalább lenne nagy az a finálé, legalább jönne az a démon! Több
Mi rejlik egy tömeggyilkos tudatalattijában?
Nagy visszatérésnek Blomkamp persze nem a Démonit, hanem a District 9 folytatását tervezte, amin állítólag már javában dolgozik, de nem lepődnénk meg, ha ez a mellékesen összedobott horrorfilm megnehezítené a District 10 finanszírozását. Hiszen tűnjön bármilyen tehetségesnek is, Blomkamp még mindig egyslágeres rendező. És ha így folytatja, az is marad. Több
Az ördög bújt a District 9 rendezőjébe
Ennél súlyosabb ítéletet nehéz mondani egy filmről, hogy jóformán meg sem kell nézzük ahhoz, hogy azt mondhassuk, láttuk. Ahogy Blomkampról sem, akiről most már azt sem hihetjük el őszintén, hogy hatalmas tehetség, aki eddig sosem tudott igazán kibontakozni. Több
Hasonló filmek
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.