Inkubátor

Az „Inkubátor” című dokumentumfilm azokról szól, akik Nyugaton nevelkedtek emigráns közösségekben, hogy miként fogalmazódott meg bennük a kettős identitás és hogyan lettek „kötőjeles-valakik”. Hogy miként lehet valakinek egyszerre két hazája – az egyik a valós életben, a másik pedig egy képzelt valóságban, amelyet olyan szülők alakítottak ki és tartottak fenn, akik arra kényszerültek, hogy meneküljenek szülőhazájukból. Az első generációról szól, kiknek a szülei tovább éltek külföldön mint amit eredetileg elképzeltek és nem mindig sikerült asszimilálódniuk. Se nem itt, se nem ott, ennek a generációnak a gyermekei felnőttként arra probálnak választ keresni, hogy hová tartoznak igazán, mi a valós nemzetiségük, mire esküdnek fel, mire fogadnak hűséget? A történet egy valószínűtlen, de drámai találkozón keresztül zajlik le, amelyben 40-valahány éves amerikai-magyarok a kaliforniai Sierre Nevada hegyekben egy magyar rock operát adnak elő. Pontosan ott találkoznak ahol 25 évvel ezelőtt előadták az István a királyt, mint amerikai-magyar cserkészek az 1984-es nyári táborukban. Azon a nyáron még szovjet tankok állomásoztak Magyarországon, és Európa keleti része még a vasfüggöny mögött élt. A kaliforniai cserkészekből sokan még életükben nem voltak “otthon,” ahol szüleik születtek. Ez nem egy hétköznapi osztálytalálkozó. 2009 nyarán a rockopera amerikai szereplői megérkeznek Kaliforniába, a világ minden tájáról, beleértve Budapestet is. Történetük hol megrázóan, hol humorosan ábrázolja azokat az inkubátorokat amelyek az Egyesült Államokban működtek az évek során, de főleg a hideg háború alatt. A mostani dráma szereplői nem csak azért találkoznak, hogy nosztalgiázzanak, hanem azért, hogy rájöjjenek pontosan kik ők, kik lettek az évek során, húsz évvel azután, hogy felszabadult az ‘anyaország.’