La violetera

Először egy spanyol nyelvű TV-csatornán láttam a filmet, jó pár évvel ezelőtt. Annak ellenére megfogott a film, hogy akkor még egy szót sem értettem belőle. A közelmúltban sikerült újranéznem. Maga a történet bájos, noha egyszerű, mindenki látott má... Többr tucatnyi hasonló filmet: egy szegény nő és egy gazdag férfi egymásba szeret, eltávolodnak egymástól, az egyik sikeres diplomata, a másik menő énekes sztár lesz, de a magánéletükben nem lesznek igazán boldogok, míg újra nem találkoznak. A film érdekes képet nyújt számunkra a XIX. századba belépő Madridról, és annak társadalmi viszonyairól, a hangulata pedig magával ragadó. A zenei aláfestés kiváló és a betétdalok is jól megválasztottak (noha van köztük olyan, amit valójában később szereztek, mint amikor a történet játszódik), fülbemászóak (véleményem szerint van pár Sara Montiel-film, aminek dalairól ezt nem lehet elmondani). A két főszereplő igazi telitalálat, az olasz születésű, hoolywoodi filmekben is föl-föltűnő Raf Vallone és Sara Montiel, az ötvenes-hatvanas évek ünnepelt spanyol csillaga beragyogja a vásznat, úgy gondolom, az egyik legjobb filmes szerelmespárról van szó. Sajnos idehaza nem túlzottan ismert a film, de aki ért spanyolul és vevő az ilyen jellegű filmekre, annak bátran ajánlom.