
Érdekességek (10)
Amikor Sif dühös volt Lokira, mert az levágott egy tincset a hajából, utalás a skandináv mitológiára. Loki leborotválta Sif haját álmában, majd ezt látván Sif férje, Þórr kényszerítette Lokit, hogy Svartálfaheimrben kovácsoltasson egy színarany parókát.
Owen Wilson és Tom Hiddleston korábban együtt játszott az Éjfélkor Párizsban (2011) című filmben, melyben szintén szerepe van az időutazásnak.
Kate Herron, a sorozat rendezője 2021 júniusában elárulta, hogy a sorozat nem követi a képregény egyetlen történetét sem. Bár inspirációt merített innen-onnan, nincs olyan jelentős narratív adaptáció, mint pl. a Bosszúállók: Ultron kora (2015) vagy Amerika Kapitány: Polgárháború (2016) esetében.
A Marvel köztudottan szigorú a spoilereket illetően. Owen Wilson kiszivárogtatta az információt, miszerint bajuszt növeszt Mobius karaktere miatt. Később a nap folyamán kapott egy sms-t azzal az üzenettel, hogy "első csapás" (Stirke 1). Azt nyilatkozta, szerinte Kevin Feige írta egy eldobható telefonról, így jelezve neki, hogy óvatosan nyilatkozzon a sorozatról.
Az eredeti terv szerint a sorozatban Loki az emberi történelem során bukkant volna fel különböző időpontokban, és néha elég kellemetlen hatással lett volna a történelmi eseményekre.
A sorozatban megjelenő, rajzolt Miss Minuteshez az inspirációt Mr. DNA jelentette a Jurassic Parkból (1993).
A képregényben az Idővariációs Hatóság minden ügynöke hasonlított Mark Gruenwald íróra, szerkesztőre. Ez a poén Gruenwaldnak szólt, hisz szerkesztőként az ő feladata volt, hogy fenntartsa a folytonosságot a Marvel-univerzumban.
Hasonló sorozatok
Owen Wilson a Mobius ügynök szerepére való felkészülés során nem Marvel-képregényeket olvasott, mint a legtöbben, hanem Tom Hiddlestont kérte meg, hogy meséljen neki a Marvel-moziverzumról.
Loki több időpontban is meglátogatja a Földet a történelem során. Tovább kuszálódnak a szálak, mikor párhuzamos univerzumokban is felbukkan.
Loki, akit a sorozatban követhetünk, nem azonos a karakterrel, akit a Thor filmekben megismerhettünk - pontosabban egy párhuzamos univerzum Lokija, akit az Avengers: Endgame című filmben láthattunk, amint megkaparintja a Tesseractot, és megszökik.