
Érdekességek (11)
A film 305 ezer dollárból készült el, a kritikusok igen vegyes kritikákkal illették.
Azt a jelenetet, amikor Carol Borland vámpírszárnyakon repül, három hét alatt tudták felvenni.
Az eredeti 80 perces filmet a stúdió 60 percesre vágta, és emiatt nem derül ki, miért van a gróf halántékán golyó ütötte seb. Ennek az volt az oka, hogy még életében vérfertőző viszonyt folytatott a lányával, és ezért fejbe lőtte magát.
Lugosinak nem tetszett a történet vége, de azért megcsinálta.
A film Tod Browning The Hypnotist című novellájának feldolgozása, ő volt a producer és a rendező is.
A Rottent. kritikaösszegzése alapján a film 77%-os lett.
A filmet Spanyolországon belül csak Madridban és Barcelonában vetítették, és csak felirattal. Szinkront nem készítettek hozzá.
Hasonló filmek
A nagy dél-amerikai denevérek képről lettek filmre véve.
Sok színész nevét feltüntették, akik nem is szerepeltek a filmben. Erre az a magyarázat, hogy a cenzúra miatt rengeteg jelenetet ki kellett vágni.
Ebben a filmben jelenik meg először a horror-filmek történelmében, az ún.: '"cat-scare''' effektus. Ez voltaképpen azt takarja, hogy a hangokkal meg a kameramozgással keltenek feszültséget a nézőben, végül pedig csak egy macska sétál el valahol.
A filmet Svédországban és Lengyelországban betiltották, Magyarországon pedig a cenzorok kivágták a sikolyokat, a denevérekre való lövöldözést és más hátborzongatónak titulált jelenetet.