
Vélemények (93)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Ez az a téma melyen, magam is sokat gondolkodtam: mi lesz akkor, ha megjelenik a Föld vonzáskörzetében egy másik, idegen faj, mely minden bizonnyal fejlettebb lesz nálunk. Ez már csak azért is valószínű, mert ha ők jönnek ide, és nem mi oda, akkor ők azok, akik képesek a távolság megtételére, nem pedig mi, ergo fejlettebbek nálunk. Amikor például a spanyol konkvisztádorok elhajóztak Amerika keleti partjára, és találkoztak az indiánokkal, ők voltak a fejlettebbek, és tudjuk, mi lett a vége. Az indiánok kerültek rezervátumokba, és a fehérek vették birtokba földjeiket. Félő, hogy hasonlóan végződne az is, ha egy fejlettebb civilizáció érkeznek hoznánk az űrből. Az Érkezésben is ez történik, de kivételesen az idegenek nem bántani akarnak bennünket, hanem segíteni akarnak nekünk. Mert látják a jövőnket. Sajnos azonban nem értjük, amit mondanának, mert képtelenek vagyunk megfejteni kommunikációjukat. De itt van Dr. Louise Banks (Amy Adams) nyelvész doktor, és majdnem megfejti üzeneteiket. Segítője Dr. Ian Donnelly, akit Jeremy Renner alakít, mégpedig meglepően jól (szokatlan őt ilyen szerepben látni). De a doktornő csak majdnem fejti meg az idegenek kommunikációját. Az emberiség többsége agresszornak tekinti őket, így továbbállnak. Villeneuve filmje valóban érdekes, a film stílusa viszont komor, szürke és depresszív. A végén egy csavart is kapunk: a doktornő életére is hatást gyakorol a helyzet, múltja lesz jövője, és fordítva. Értékelésem: 4 csillag.
Nekem nagyon tetszett, jól volt az idővezetése összerakva, a főszereplők hitelesen alakítottak. Elgondolkodtató, érdekes történet. Kicsit érzelmesebb volt, mint amit az előzetes alapján vártam. Ettől függetleneül így is nagyon tetszett. Spoiler: Amit... Több
Nagyon nagy hype volt a film körül ezért néztem meg széles vásznon, de még az így sem tudott lenyűgözni. Az üvegfalon keresztül mutogatunk egymásnak köröket dolog unalmas volt egy idő után.
Mindenkinek másról szólt a film, ahogy barátaimmal beszélgettem róla. Már többször megnéztem, mert más szemszögből is látni akartam. Érdekes történet, de talán egy picit elveszett a lényeg.
Aki a pörgős és "látványos" sci-fi filmekhez van hozzászokva, az az Érkezésben határozottan csalódni fog. A történt látszólag nem tartogat túl sok újdonságot, azonban mikor az ember jobban belemélyed, kellemes csalódás érheti. A játék teljes egésze egy lassabb, akció nélküli vonalat követ, de ennek ellenére sikerül átadnia meglehetősen nyomasztó hangulatban az üzenetét. Az Érkezés nagyon jó választás lehet mindazoknak, akik szeretik a komolyabb, ám mégsem túl zavaros mondanivalóval rendelkező (sci-fi) filmeket.
Hasonló filmek
A moziélmény során rájöttem, azok az igazán jó filmek, amiknek vetítése végén felkapcsolják a lámpákat, jelezve, hogy a stáblista következik ideje távozni, mindenki mozdulatlanul ül és síri csend honol a teremben. A történet valami hihetetlenül jól k... Teljes kritika
A története azon kívül, hogy egy UFO-s sztori, elég egyszerű, de mégis megfog benne valami. A hatása alá kerül.
Az igazán jó tudományos fantasztikum műfaji sajátossága és ebből eredő sikeressége nagyrészt annak köszönhető, hogy egyszerre képes hatni az észre, az emberi felfogóképességre (vagyis elgondolkodtat) és a szívre is (vagyis meghat). Részben ezért a re... Teljes kritika
Ez egy zseniális film, megérdemli az öt csillagot. Rengeteg ufós filmet készítenek, amiben a földönkívüliek angolul beszélnek, de ez teljesen logikátlan. Egy másik bolygóról jöttek, mért beszélnének pont angolul, mikor itt a Földön is ennyi fajta nye... Több
alapvetően nem szeretem a sci fi filmeket de itt sikerült olyan köntösbe rejteni a földönkívülieket amit én is képes vagyok befogadni. amy adams amugy is korunk egyik legjbb színésznője, de ezzel az alkotással eddig nálam viszi a prímet. az egész ötlet megvalósítás, ez a nyelvi játék szuperül kapcsolódik össze és ad egy durván jó alkotást
Ez olyan film, amire az ember mindig vár. Jó történet, kedvelt színészek, fokozódó feszültség stb. Bevallom nem egészen erre számítottam, de örülök, hogy nem lett igazam és, hogy ezúttal nem egy sokadik ugyan olyan témájú filmet készítettek.