
Érdekességek (10)
A film 128 792 209 forintos bevételt termelt Magyarországon. A hazai mozik összesen 67 533 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
Az ördögűző: A hívő mozis megjelenést kapott, a Universal bejelentette azonban, hogy a későbbiekben a Peackock streamingszolgáltatásán lesz elérhető.
Ellen Burstyn nem sokkal a forgatás kezdete előtt egy interjúban azt nyilatkozta, hogy kizárólag a pénzért fogadta el a visszatérési ajánlatot, amelyet jótékonysági szervezetének ajánlott fel.
Az ördögűző: A hívő már az előzetes híresztelések szerint is egy új trilógia első epizódjaként készült.
A The New York Times értesülése szerint Donna Langley, a Universal munkatársa, az NBCUniversal és a Peacock között 400 millió dolláros megállapodást kötött a trilógiára.
David Gordon Green ugyanazt a formulát alkalmazta, mint a 2018-ban megjelent Halloween esetében, ahol minden korábbi folytatást mellőztek a cselekményből, így ez a film Az ördögűző (1973) közvetlen folytatása.
Az 1973-as film és a 2023-as folytatás között 50 év telt el.
Hasonló filmek
Ellen Burstyn először visszautasította a felkérést, majd ezt követően dupla gázsit ígértek neki: „Úgy érzem, mintha az ördög kérné meg az áramat”. Végül elfogadta, és a fizetést arra használta fel, hogy finanszírozza a színészek MFA-ösztöndíját a Pace Egyetemen.
Linda Blair is visszatér pályafutása ikonikus szerepében mint Regan MacNeil.
Az ördögűző (1973) című film folytatásaként 2016-ban a Fox elkészítette Az ördögűzőt, amely figyelmen kívül hagyja a sorozat többi részét. A széles körű kritikai elismerés ellenére a Fox a második évad után törölte a sorozatot.