
Érdekességek (11)
A film összbevétele 156 822 020 dollár volt (imdb.com).
Nem szabad említés nélkül hagyni, hogy ez a minden percében remek film egy kiváló irodalmi alapanyag nyomán készült. A filmesek által kedvelt író, Dennis Lehane (1965) azonos című regénye alapján. A szerző több másik írását is megfilmesítették, például: "Hideg nyomon" (2007, Ben Affleck), "Viharsziget" (2010, Scorsese).
A film 30 millió dollárból készült el, és közel 157 milliót hozott vissza. A kritikusoktól pozitív kritikákat kapott.
A film elején a kocsiban ülő férfi kezén egy püspöki gyűrű látható, az alkotók ezzel az akkoriban Bostonban kirobbant egyházi botrányra hívták fel a figyelmet.
A Warner Bros stúdió 220. forgalmazott filmje.
Hasonló filmek
A Warner Brothers vezetői kezdetben azt szerették volna, hogy Clint Eastwood a filmet Torontóban, Kanadában forgassa le, ezzel is pénzt spórolva a stúdiónak, de ezt a rendező teljes mértékben elutasította, így végül mindent Bostonban vettek fel, ahol a történet eredetileg is játszódik.
A film sajtótájékoztatóján Clint Eastwood elítélte az iraki háborút, és támogatta Sean Penn bagdadi látogatását, mondván, hogy ha annyi idős lenne, mint pályatársa, akkor ő is ezt tenné.
Kevin Bacon karakterének felépítése közben a Massachusetts-i Állami Rendőrség irodájában dolgozott.
A filmet mindössze 39 nap alatt forgatták le.