
Érdekességek (17)
A fiatal és az idősebb cowboy közötti szoros barátságba sok kritikus homoszexuális háttérszálat látott bele. Erre ráerősített a film plakátja is, amin a két főszereplő egy lovon ölelkezve látható.
William Holden forgatás alatti viselkedéséről elég szélsőséges emlékek maradtak fent a stábtagok között. Karl Malden úgy emlékszik, hogy Holden mindig vacsorára invitált embereket, míg Blake Edwards szerint Holden többször elvonult és úgy távozott a forgatásról egyedül, hogy senki sem tudta hová megy.
William Holden és Ryan O'Neal között nagyon jó barátság kötődött a forgatás alatt. O'Neal egy későbbi interjúban a következőt mondta Holdenről: 'Az olyan emberre, mint Holden, odafigyel az ember. Nagyon szórakoztató személyiség. Kilenc vagy tíz ember életét élte meg.'
Blake Edwards felesége, Julie Andrews is járt a film forgatásán, és a következőre emlékezett vissza: "William Holden tulajdonképpen kinyújtotta a kezét, és odaadta a filmet Ryan O'Nealnek, de nem hinném, hogy Ryan észrevette volna ezt."
A film forgatása alatt derült ki, hogy Ryan O'Nealt jelölték a legjobb színésznek járó Oscar-díjra a Love Story-ban nyújtott alakításáért. Elmondta William Holdennek, hogy szerinte a stúdió intézte el a jelölést, és nem akar menni az átadóra, de Holden lebeszélte tervéről a fiatal színészt.
A stáb Arizonából Utahba való költözése során William Holden és Ryan O'Neal együtt tették meg az utat Holden autójával. Út közben O'Neal tovább faggatta Holdent filmes karrierjéről.
A filmes karrierjét éppen csak megkezdő Ryan O'Neal nagyon izgatott volt, hogy olyan nagy sztárral dolgozhat együtt, mint William Holden. Amikor csak lehetett, Holden társaságában töltötte a szabadidejét, és filmes tapasztalatairól kérdezte őt.
Hasonló filmek
Blake Edwards és William Holden az 1964-es Szerelmi partraszállás előkészületein már találkozott egymással, azonban mindketten kiszálltak a projektből a forgatás megkezdése előtt.
A mozifilmből Blake Edwards tudta nélkül kivágott jelenetek az 1986-os videó kiadásba és a 2011-es DVD kiadásba is visszakerültek.
Nem sokkal a film befejezése után a stúdió bejelentette, hogy William Holden és Ryan O'Neal újabb közös filmben fog szerepelni, amelynek címe "Top of the Mountain" lesz. A film végül nem készült el.
Mivel ez volt Ryan O'Neal első filmje a nagy sikert aratott Love Story után (amiért Oscar-jelölést is kapott), a stúdió arra törekedett a vágásoknál, hogy O'Neal minél több játékidőt kapjon.
A Jerry Goldsmith által komponált főcímdal ("Wild Rover") szövegét Ernie Sheldon írta és Sheb Wooley énekelte fel.
A filmet Utah és Arizona államokban forgatták olyan híres, turisták által sűrűn látogatott helyszíneken, mint az Arches National Park vagy a Monument Valley.
A filmet 1971. június 23-án mutatták be a New York-i Astor, Juliet II és 34th Street East filmszínházakban.