Motel 2. (2007)A film rendezője, Eli Roth több kritikát is kapott az első Motel film után azzal kapcsolatban, hogy túl sok volt a női meztelenkedés, ezért ebben a részben e téren, kissé visszavett.
#17
Motel 2. (2007)A film rendezője, Eli Roth feltűnik egy apróbb jelenet erejéig, bár csak a levágott feje látható.
#18
Motel (2005)A forgatás csaknem összes résztvevőjét maga a rendező, Eli Roth válogatta be a csapatba.
#19
Motel (2005)Eli Roth nyilvánosan bocsánatot kért Izland miniszterelnökétől és kulturális miniszterétől, amiért az izlandi embereket szexmániás őrültként tünteti fel.
#20
Motel (2005)Eli Roth kezdetben dokumentumfilmként szerette volna elkészíteni a filmet, mert olyan információi voltak, hogy egy ázsiai országban működhetnek hasonló szervezetek, mint ami a filmben is látható. Végül elvetette a dokumentumfilmes ötletet, mert csak szóbeszédeket talált erről a szervezetről, viszont ez inspirálta arra, hogy végül horrorfilmet készítsen.
#21
Motel (2005)A filmben feltűnik egy rövid jelenet erejéig maga a rendező, Eli Roth is. Egy szintén ismert japán filmrendező, Takashi Miike is vállalt egy rövid jelenetet.
Kabinláz (2002)Eli Rothnak nem jött össze könnyen a film megvalósítása. Hat évébe telt, mire összejött az alapköltségvetés, a stúdiók pedig arra hivatkozva, hogy nem népszerű a horror műfaja, visszautasították.
#24
Kabinláz (2002)A film történetét állítólag az ihlette, hogy Eli Roth 19 évesen egy farmon dolgozott Izlandon, ahol egy kellemetlen bőrbetegséget kapott el. Később pedig olvasott egy cikket a húsevő baktériumokról, ekkor döntötte el, hogy filmet készít a témáról.
Kabinláz (2002)A rendező, Eli Roth eredetileg a filmbéli Winston szerepét játszotta volna el, csakhogy a Winstont alakító színész, Giuseppe Andrews annyira meggyőző volt a próbafelvételek során, hogy végül a rendező egy másik karakter megformálását vállalta magára.