Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981)A filmet Tunéziában forgatták, ami során csaknem mindenki lebetegedett, egyedül Steven Spielberg maradt egészséges, állítólagosan azért, mert nem evett a helyi ételekből, csupán az otthonról hozott spagetti konzerveket fogyasztotta.
#225
Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981)Annál a résznél, ahol Indiana Jones lelövi a karddal hadonászó óriási támadóját, teljesen más volt a koncepció, a rendező máshogy álmodta meg a jelenetet. Ugyanis a forgatókönyv eredetileg azt kívánta volna, hogy Indy a védjegyének számító ostorral üsse ki a kardot támadója kezéből, ám Harrison Ford éppen ételmérgezéstől szenvedett, ezért az ostorral tett pár sikertelen próbálkozás után inkább előrántotta a fegyverét, és lelőtte a rosszfiút. A rendezőnek, Steven Spielbergnek megtetszett a rögtönzés, így ez került a film végső változatába.
Star Wars IV. - Egy új remény (1977)Steven Spielberg-nek, bár semmi köze a filmhez, mégis keres vele. Ugyanis George Lucas nem számított rá, hogy sikeres lesz a filmje, és elment Spielberg-hez, aki épp a saját filmjét forgatta. Fogadást kötöttek, hogy mindketten megkapják a másik filmjének két és fél százalékát. Spielberg sokkal jobban járt.
#232
Cápa (1975)Eredetileg Zsigmond Vilmos fényképezte volna Steven Spielberg alkotását, de a magyar operatőr lemondta a felkérést, mert ostobaságnak tartotta a film ötletét.
Cápa (1975)Állítólag a Quint alakító Robert Shaw színész több alkalommal is részeg volt egyes jelenetek felvételénél, ezért sok jelenetet újra kellett venni. Viszont a film rendezője, Steven Spielberg egy interjú során elismerte, hogy annál a jelenetnél, amikor Quint elmeséli a pórul járt Indianapolis tengeralattjáró történetét, szintén részeg volt, de a felvétel annyira jól sikerült, hogy ezt végül megtartotta a kész filmhez.
#236
Cápa (1975)A film rendezője, Steven Spielberg beszélt a filmről készült dokumentumfilmben arról a jelenetről, amelyet egy éjjel vettek fel, és egy hullócsillag látható Brody mögött, miközben újratölti a pisztolyát. A rendező szerint a hullócsillag valódi volt a felvételen.
#237
Cápa (1975)Steven Spielberg felajánlotta Brody szerepét Robert Duvall-nak, de ő elutasította. Quint szerepét örömmel eljátszotta volna, ebbe viszont Spielberg nem egyezett bele.