2022.07.08 18:13 BRANTON Olvasottság: 129x
0

Egy csodálatos feltámadás

2022-ben eljött a Sikoly legújabb része, mely az 5-ös számot ugyan nem viseli, de szám szerint mégis ez az ötödik epizód. Az első kettő részről írtam, a harmadik és negyedikről nem tervezek, hiszen azok számomra abszolút felejthetők.

Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett letették a legjobb részt. Az első egy jó kis klasszikus, de az én lelkemnek ez esett a legjobban, ez az igazi Sikoly. 25 évvel az első rész után járunk, amikor ugyanis Sidney, Gale és Dewie sorsa újra összefonódik, hiszen a városban ugyanolyan gyilkosságok történnek, mint anno. A trió összefog, hogy megállítsák a gyilkost. A történet sokkal jobban össze lett rakva, mint az első négy filmben. Minden eddiginél csavarosabb mozi ez, mely az utolsó pillanatig kérdőjelek közé szorít. Nincs olyan, mint a legtöbb thrillerben, hogy az első 5 percben már sejtjük, hogy ki a gyilkos. Itt az utolsó 5 percben derül rá fény, hogy ki és miért tette. A brutalitáson természetesen emelt a film, de nem annyit, hogy ne legyen fogyasztható. Hatalmas piros pont, hiszen úgy vélem, hogy a túlzott vérmennyiség ellentétes érzést képes kiváltani. Szerencsére nem vész el a thriller-faktor, jól megoldották rendezőink. Tőlük egyébként sem vártam rossz filmet, hiszen az Aki bújt c. filmjük is egészen pazar lett.

Egy csodálatos feltámadás

A mozi egyik legnagyobb pozitívuma még az, hogy ami az első részben működött és jó volt, azt tökéletesen beleszűrték a 2022-es stílusba. Kellemes meglepetés még az is, hogy a ma oly divatos BLM és LMBTQ nem jelenik meg a filmben, vagy csak halványan, ami abszolúte de nem zavaró. A rendezés igényes, a hangulat pazar. Operatőri munka szintjén annyit megemlítenék, hogy végre egy olyan alkotás, melyben az éjszakai jeleneteket is tökéletesen lehet látni. A film karakterei rendkívül jól eltaláltak, nem csak úgy simán beleerőszakolt, ide nem illő darabok. Az meg aztán pláne plusz pont, hogy merész mer egy kicsit lenni a Sikoly ötödik része, ami nem igaz az előző három részre.

Nem unatkozunk, jelen alkotásnál nem zavar a 114 perces, majd két órás játékidő, hiszen végig izgalmas. Összességében egy kiváló thrillerről van szó, amely végre nincs túlpoénkodva, hanem amikor kell, akkor komoly, amikor kell, akkor meg laza. 5 csillagot simán megérdemel az 5-ből.

78 Sikoly  (2022)

horror | misztikus | thriller

A Sikoly 5 történetének főszereplője egy fiatal nő, aki visszatér szülővárosába, azonban a hazatérését szörnyű gyilkossági esetek árnyékolják be. A hírhedt álarcos... több»

0