Májusban sem maradtunk erős Netflixes-produkciók nélkül. Az alábbi listában összegyűjtöttük a legígéretesebb címeket, az előzetesek alatt elolvashatod az ajánlónkat és természetesen a premierdátumot is feltüntettük.
Kemény hónapnak néztek elébe a Netflix hazai előfizetői, épp elég volt győzni idővel kimondottan erősnek ígérkező felhozatalt.
A hónap kétségkívül legnagyobb címe Zack Snyder zombifilmje, A halottak hadserege a Marvel sztárjával, Dave Bautistával a főszerepben, míg a sorozat fronton egy szuperhős képregény adaptáció, a Jupiter hagyatéka bizonyulhat a hónap húzócímének.
De a komolyabb hangvételű filmek kedvelői sem maradnak program nélkül, jött Joe Wright eredetileg mozis premiernek szánt sikervárományos thrillerje, a Nő az ablakban a zseniális Amy Adams főszereplésével és egy megrendítő dráma, A szörnyeteg is.
És persze ne feledkezzünk meg a francia kultrendező, Alexandre Aja sci-fi thrillerjéről sem, a Mélanie Laurent (Becstelen briganty) főszereplésével forgatott Oxigénről és a Love, Death & Robots várva-várt második szezonjáról sem.
De persze ez még messze nem minden. Idelent összegyűjtöttünk számotokra 10 filmet és sorozatot májusra, az előzetesek, leírások és alapvető információk mellett pedig mindegyikhez fűztünk egy rövid ajánlót, valamit a premierdátumokat is feltüntettük.
Ha pedig valamelyikhez kedvet kaptatok, a szóban forgó film vagy sorozat mafabos adatlapján a 'Lejátszás a Netflixen' mezőre kattintva rögtön el is indíthatjátok a választott programot, amennyiben van előfizetésetek a szolgáltatónál.
80 Sam fiai: Út a sötétségbe (2021)
(4)
Netflix
A Sam fiai akta egy életen át tartó megszállottságot eredményezett Maury Terrynél, akinek meggyőződése, hogy a gyilkosságokért egy sátánista szekta felelős. több»
72 A szörnyeteg (2018)
(2) (2)
Netflix
Egy okos, kedvelhető, 17 éves diák számára a Harlemből a feje tetejére fordul a világ, amikor meggyanúsítják egy gyilkossággal. Nyomon követhetjük nehéz küzdelmét, amint... több»
Szereplők: Jeffrey Wright, Jennifer Hudson, John David Washington, Tim Blake Nelson, Jennifer Ehle
91 A Negyvenegyek tánca (2020)
(4)
dráma | életrajzi | történelmi
Netflix
Mexikón hatalmas botrány söpört végig, miután a sajtó beszámolt egy rendőri razziáról, amely során egy olyan bált füleltek le, ahol a férfiak egy része nőnek volt öltözve. több»
Szereplők: Alfonso Herrera, Fernando Becerril, Alvaro Guerrero, Mitzi Mabel Cadena, Emiliano Zurita
91 A maffia ügyvédje (2021)
(8)
krimi | romantikus | vígjáték
Netflix
Egy koreai-olasz maffiaügyvéd visszatér szülőhazájába, és ad egy kis kóstolót az otthoniaknak a saját főztjükből - viszont ez alkalommal a törvény oldalára áll. több»
Szereplők: Joong-ki Song, Daniel Joey Albright, Sun-gyu Jin, Kim Yeo-jin, Jae-Myeong Yoo
74 Oxigén (2021)
(15) (1)
Netflix
Egy nő egy krioálom kamrában találja magát, és fogalma sincs, hogy került oda. A levegő lassan elfogy, neki pedig mindenképpen kiutat kell találnia. több»
Szereplők: Mélanie Laurent, Mathieu Amalric, Malik Zidi, Marc Saez, Eric Herson-Macarel
64 Nő az ablakban (2021)
(17) (7)
dráma | krimi | misztikus | thriller
Netflix
Anna Fox egy agorafóbiás nő, aki egyedül él hatalmas New York-i otthonában. A ház, melyet egyszer boldog családi légkör lengett be, most szinte tökéletesen üresen áll. A nő... több»
Szereplők: Gary Oldman, Julianne Moore, Amy Adams, Jennifer Jason Leigh, Anthony Mackie
63 Jupiter hagyatéka (2021)
(6)
akció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi
Netflix
A szuperhősök első generációja majdnem száz évig védte a világot a veszélyektől. Most gyerekeik öröksége, hogy megtegyék ugyanezt ebben a több évtizedet felölelő... több»
Szereplők: Josh Duhamel, Matt Lanter, Leslie Bibb, Ben Daniels, Tyler Mane
62 A halottak hadserege (2021)
(27) (4)
akció | horror | krimi | sci-fi | thriller
Netflix
Miután Las Vegasban kitör a zombijárvány, egy zsoldos csoport a legnagyobb kockázatot vállalva elindul a karanténzónába, hogy megindítsák a legnagyobb támadást, amire valaha sor... több»
Szereplők: Dave Bautista, Hiroyuki Sanada, Garret Dillahunt, Matthias Schweighöfer, Omari Hardwick